Miért van bennünk kényszer a becsmérlésre, a filmekkel kapcsolatban? [11.]

2017. december 20. 12:33 - Harper.

A jelenleg mozikban futó legújabb Star Wars film (Az utolsó Jedik) kapcsán lett nagyon szembeötlő, hogy mennyire erős emóciókkal, végletekbe hajló kinyilatkoztatásokkal, sőt becsmérlő (fikázó) már-már hisztérikus kirohanásokkal tudnak sokan fogadni bizonyos filmeket. A VIII. részt elismerő (néhol kifejezetten dicsérő) posztok, elemzések alatt szinte mindenhol megjelentek a kötekedő hozzászólások, melyek a hibák konstruktív taglalásán túl, minden létező módon lehúzták a legújabb SW epizódot. A bírálók szerint nem volt jó a sztori, a látvány, a cselekmény, a színészek teljesítménye, gyakorlatilag semmi az égvilágon.

Elgondolkodtató volt számomra ez a mérhetetlen ellenségesség, de aztán magamból kiindulva kicsit érthetővé is vált. Történt ugyanis, hogy 2016 december 15-én, óriási várakozásokkal ültem be én is a Rogue One című Star Wars filmre, mert rajongóként a három és feledik részben hatalmas lehetőségeket láttam: nagyon sok Darth Vader jelenetre, fénykardozásra, a régi, klasszikus epizódok pozitív hangulatú, energiával telt megidézésére és a megszokott SW erő-misztikum megjelenésére számítottam. Hatalmas csalódottsággal távoztam a moziból, mert igazi Csillagok háborúja film helyett egy komor, barátságtalan, negatív hangulatú, érzelmek nélküli háborús drámát kaptam (faarcú színészekkel), minimális mennyiségű Darth Vader jelenettel, zéró misztikummal és az utolsó percekben egy alig 3 percnyi fénykardozással (ami nem is volt párbaj). Ráadásul az összes szereplő meghalt a film végére, ami mondjuk a negyedik részhez való kapcsolódás miatt várható volt ugyan, de mégis bíztam abban, hogy Gareth Edwards kitalál majd valamit és vagy nem hal meg minden kulcsszereplő, vagy legalább a másodvonalbeli figurák megmenekülnek. De Edwards alapos munkát végzett: mindenkit megahalasztott (az a tuti alapon) Emlékszem akkor én is a filmet becsmérlők táborát gyarapítottam.

Aztán nem régiben megjelent Az utolsó Jedik és fordult a kocka: ezúttal én voltam az, akinek elnyerte tetszését a darab és mások kezdték el a „fikázást” teli erőből, minden fórumon. Nekem tetszett a film lendületessége, a karakterek sikeresebb megjelenítése, a lenyűgöző látványvilág, az űrcsaták kivitelezése, a sok fordulat a történetben és mindezekért túl tudtam lépni az általam is érzékelt kisebb hibákon, blődségeken. Közben a másik oldalról láttam a helyzetet – a filmet védő SW rajongó és nem a vele elégedetlen kommentelő oldaláról - és megértettem valamit: mindig az erős érzelmi kötődés vált ki belőlünk heves reakciókat, vagyis csak azzal kapcsolatban tudunk igazán szélsőségesen megnyilvánulni, ami fontos számunkra. Akik ma null 24 –ben szapulják a VIII. epizódot és csalódottságuknak adnak hangot, valószínűleg tényleg sokat (vagy többet) vártak annál, amit kaptak. Ők azok, akik egy totál különböző sztorit, hangulatot és látványt szerettek volna a mozivásznon nézni és nem értékelik azt, ami végül Az utolsó Jedikből lett. A rajongók azon része, mely szerette a Rogue One fekete, drámaian komor, realisztikus háborús világát, nem nagyon tudott mit kezdeni a VIII. rész csetlő - botló, színes, meseszerűségével.

Nagy kérdés: merre tart a Star Wars franchise, J.J. Abrams merre fordítja majd a IX. epizód stílusirányát? Az Edwards fémjelezte komorabb jelleg, vagy a meseszerűbb könnyedség lesz túlsúlyban. A válasz alighanem a Disney irodáiban dől majd el, ha megszületik a végső ítélet Az utolsó Jedik sikerességéről. Egyelőre az IMDb –n az első 160 ezer rajongó szavazat-átlaga 7,8 pontra értékelte, ami épp megegyezik a Rogue One népszerűségével. (De természetesen ez az elkövetkező hónapokban nagyon sokat változhat.)

***

belyegkep_uj.jpg

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr8913514115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dewer_ 2017.12.20. 15:29:50

Több rendezői stílus figyelhető meg most már a Star Wars házatáján, hiszen 2005 óta 4 rendező is bemutatott egy - egy hangulatvilágot: George Lucas, J.J.Abrams, Gareth Edwards és most Rian Johnson. Nehéz szubjektivitás nélkül eldönteni, melyik jó és melyik nem. Ráadásul a Star Wars az egyik leginkább érzelmi alapon kezelt filmes eposz a filmtörténetben.

Periodista. 2017.12.21. 13:27:50

A Zsivány egyest valaki vagy imádja, vagy egyáltalán nem bírja. Erre mondják, hogy megosztó film. Nekem sem tetszett komorsága és drámaisága miatt és mert semmi könnyedség nincs benne. Fekete minden. A csaj szép, de végig komoly. Aztán meg kipurcan szereplőkkel együtt.

Mizantróp. 2017.12.21. 13:34:47

Nagyobb ellentét két filmstílus között, mint ami a R1 és a The Last Jedi közt van, nem is lehetne. A Zsivány komoly és a háborút, illetve a küzdelmet mutatja be, az Utolsó Jedi pedig egy reményt középpontba állító SW mese, színes, látványos elemekkel. Az egyik fekete, a másik piros; az egyik pesszimista a másik optimista; az egyik dráma, a másik kalandfilm. Ég és Föld a kettő.

amaurote · http://anarchia2020.blog.hu 2017.12.21. 13:43:01

talán mert rossz a film? :D:D:D
az orrba-szájba dicsőítés nem zavar? ja az nem. ez a poszt simán csak arról szól hogy "jaj ne kritizáljunk semmit se, soha" :D:D:D
a csordaszellem ezt parancsolja a csordanépnek...

Argus_ 2017.12.21. 15:24:39

@amaurote: látom nem sikerült felfognod, hogy miről szól a poszt. Fuss neki még egyszer. :-) :DD

Harper. 2017.12.21. 15:31:10

@amaurote: ... a poszt NEM arról szól, hogy soha semmit ne kritizáljunk! Arról szól, hogy bizonyos filmek esetében, - melyekhez erős az érzelmi kötődésünk (mint a Star Wars eposzhoz)-
szokatlanul heves reakciókat produkálunk és túlzott bírálatokkal, sőt becsmérlő kirohanásokkal illetjük az alkotást, ha az nem nyeri el tetszésünket. Ezt látjuk napjainkban, amikor a nagyon is megosztó The Last Jedi -t övezi szélsőséges reakciók sora, szerte a világban.

... Ha figyelmesen újra átolvasod a posztot, meglátod, hogy erről szól az egész cikk.

steery 2017.12.21. 15:40:20

A Star Wars közügy. Mindenkit érdekel, mindenkinek fontos, mindenki elvár tőle bizonyos dolgokat. Ennyi elvárásnak pedig nem lehet megfelelni. Főleg nem kapkodva. Mert valljuk be: egy ekkora film profi elkészítéséhez nem elég 2 év. 3 év kellene hozzá, ahogy Lucas is csinálta, de a Disney ugyanabba a hibába esik bele, mint a kereskedelmi tévék és rádiók: rohannak előre a pénzhajszában és elkapkodják a dolgokat. Ahogy a ker. tévékben is mindenki utálja, hogy levágják a filmek végét, ahogy a ker. rádióknál is mindenki utálja, hogy levágják a zeneszámok (sőt, van ahol a hírek!) végét, hogy inkább reklámmal szemeteljék tele ezerrel a nézők agyát, úgy az összecsapott filmeket sem szeretjük.
A Star Wars egyértelműen önnön sikerének az áldozata. Nincs egy hozzáértő, profi gazdája, aki kézben tudná tartani és főként: odafigyelne a rajongók kívánságaira, elvárásaira. Csak egy sztori csapat van, fizetett ügynökök csoportja, akik fejőstehénnek nézik az SWU-t és úgy is bánnak vele.

Dewer_ 2017.12.21. 17:09:23

@steery: ... ebben biztos, hogy van valami!

MEDVE1978 2017.12.21. 20:06:36

Hát nem tudom. Nekem például a Rouge One - a hibái ellenére is - kifejezetten tetszett. Igazából a Star Warst nekem nem a túlzott "könnyedség", tehát az Ewokok és Jar Jar Bings tette jó történetté, filmekké. Ellentétben a Star Wars VII nekem annyira fan service, hogy az brutál, sajnos úgy tűnik, hogy Abrahms az egyik jó sorozat (Star Trek) után a másikat Star Wars is kicsinálja...
A nyolcadik részt még nem láttam, de itt is vicces volt, hogy az egyik kritika szerint a legjobb film a Birodalom visszavág óta (ezzel a Jedi visszatér három helyszíni fináléját is "mögé" rendeli), a másik szerint pedig trágya.

Mondjuk voltam már én is a "kritikus" oldalon, pl: az Avatar szerintem egy 8 éves gyerek szintjének megfelelő idióta mese, legfeljebb gyerekfilmként értelmezhető (annak is rossz, annyira két dimenziós). Vagy ilyen a Transformers, ami szerintem valószínűleg 12 év feletti intellektussal értelmezhetetlen merchandise reklám.

MEDVE1978 2017.12.21. 20:12:07

@steery: Abrahms-al pont az a baj, hogy túlságosan odafigyelt a piac = rajongók elvárásaira. Éppen ezért gyakorlatilag újraforgatta az Új reményt az Ébredő Erőben.
Ha valakinek jót akarok adni enni és jóllakatni, csinálhatok neki mondjuk egy tojásrántottát vagy egy jó vörösboros marhapörköltet nokedlivel. Utóbbi jóval nehezebb, mert fel kell készülni hozzá, kell sok hozzávaló, főzni kell, kóstolgatni, újrafűszerezni. Sokkal tovább tart és több ráfordítással, gondolkodással jár. Sajnos Hollywoodnak is könnyebb és gyorsabb a tojásrántotta.

amaurote · http://anarchia2020.blog.hu 2017.12.22. 12:08:45

érdekes hogy az előzmény trilógiáknál az az elvárt - sőt, kötelező - a csorda részéről hogy fikázni kell :D a 7-es résznél a csorda a dicsőítést tette kötelezővé. most a 8-as résznél meg "a legmegszotóbb film" kijelentést kell magáévá tennie a csordaembernek :D:D:D

midnightcoder2 2017.12.22. 15:11:35

Az eredeti sorozat talán a filmtörténet eddigi legmeghatározóbb három filmje. A kritikusok nyilván nem így gondolnák, de szerintem nem sok ember van a Földön akinek a Darth Vader vagy a Halálcsillag, vagy egy birodalmi romboló nem jelentene semmit - szemben Pl. Jancsó teljes életművével, ami néhány magyar és pár európai főállású kritikuson kívül kb. a lőtéri kutyát nem érdekel. Szóval, az eredeti három film a maga korában olyan történelmet csinált, amit azóta sem sikerült senkinek. Az emberek pedig várták a folytatást. Ami nem jött - de lett helyette egy könyves Star Wars univerzum, részben a Lucasfilm jóváhagyásával, de Pl. nálunk sok e nélkül. Aztán végül Lucas bácsi pályája delén erősen túl, miután megcsinálta az N+1 Star Wars felújított, digitalizált változatot, és már minden létező formában eladta, nekiállt megcsinálni az előzmény triológiát. Nem kellett volna. Nagyon nem, sem a történet sem a látvány nem illeszkedett a Star Wars eredeti világához. Aztán eladták a jogokat a mikiegérnek, az meg próbált a dologból még több pénzt kihozni. Az Ébredő erőben az volt a jó, hogy a grafikusok előzőleg láttak már Star Wars filmet, ráadásul picit több tudás és főleg tehetség szorult beléjük mint az I-III mögötti csapatban. Szóval, a látvány jó volt, de a forgatókönyv... na, olyan nemigen volt. Az Utolsó jedik már jobb volt ebből a szempontból is, de szarból nem lehet várat építeni.

A lényeg, hogy ami a Star Wars filmek világában a Jedi visszatér óta történt, elég kevés embernek tetszik igazán. Kicsit olyan, mint ha Star Wars címen valami indiai csapat csinált volna valamit, úgy a Sharknado után.

Jazo 2017.12.23. 19:56:20

"Miért van bennünk kényszer a becsmérlésre, a filmekkel kapcsolatban?"

Bennem nincs.

Leone_510 2017.12.24. 15:07:40

"Ráadásul az összes szereplő meghalt a film végére, ami mondjuk a negyedik részhez való kapcsolódás miatt várható volt ugyan..."

ez hol van a 4. részben? ugye nem arra gondol a szerző ami a 6.! részben hangzik el? :)

A baj valahol talán ott is an, hogy amikor Lucas részben kitalálta a történetet, és amit segítséggel vagy tucatszor átírt, még engedte a beleszólást a történetbe és karakterekbe.
Majd ahogy elért a 6. részig sok minden megváltozott , az már egyértelműen a kis figurákról és egyéb termékekről szólt. Már akkor! Ezt azok mondják akik vele dolgoztak vagy nem dolgoztak, pont ezért.
Professzionális díszlet és látványtervezők álltak mellette , hol van most az az innováció amit akkor kaptunk?
Az 1-2-3 már full Lucas agymenés és olyan is. De még mindig nézhetőbb mint a disney féle jj őrület.

Jótét léleknek köszönhetően fent van valahol a neten a 4. rész publikus változtatásai magyarul is a Starkillertől kezdődően. Ha fele annyit átgondolták volna mint a kezdetben Lucas engedte sokkal jobb filmeket kapunk. Aki ezt nem olvasta fogalma sincs mennyire jó hatással voltak Lucasra , mert a 4. rész változtatásai ismeretében borzalmas lett volna a film nélkülük. Mondhatni mint a többi 70-es évek beli tucat sci-fi.

az ep7 szerintem kaki, sajna a mozi óta nem tudom újra nézni, ez tovább no comment

rogue összességében jó irány volt, forest w. nem tetszett és a mads m. srác is túl felkapott lett és nem sw-be való, a kínai féle csávó ál-misztikuma vicces , sajna mindenki meghalt a végén aminek szükségessége semmiből nem következik, vader 3 perce fantasztikus, a látvány kíváló, a történetvezetés gyerekes , ha a 7. rész előtt készítik el szerintem jó hatással lett volna a 7-re

@MEDVE1978:
"Abrahms-al pont az a baj, hogy túlságosan odafigyelt a piac = rajongók elvárásaira."

ezt szeretik mantrázni mint valami megváltó magyarázatot, majd valami féle linket kérek ahol kikérték a véleményt és nem utólag állnak elő ezzel
tényleg , van olyan aki elhiszi hogy egy disney ami teljesen piaci alapon működik majd egy pillanatra is a rajongók kívánságait fogja figyelni?
hol kérték a rajongók hogy újraforgatott ep4-et kapjunk?

jj hazavágta a treket is...biztosan a rajongók is azt akarták hogy az a szellemiség legyen ami lett, mármint aminek köze sincs a trek világához

Jegkoko 2017.12.24. 20:22:51

Ma néztem meg a fanboys című filmet, ami arról szól, hogy pár srác be tör a lukács gyuri birtokába , mert szeretnék elöbb látni a baljós árnyakat.A film végén pedig a tényleges mozi vetítésnél megszólal az egyik, mi van akkor ha rossz lesz.Hát ezt a 7-8. rész elött is el lehetett volna mondani. Mindkettő a nulla történetet próbálja látványos csomagolásban eladni.
süti beállítások módosítása