A 90. Oscar gála és amiért érdemes rá odafigyelni [30.]

2018. március 03. 14:12 - Filmelemző

Március negyedikéről ötödikére virradó éjszaka (vasárnap este), magyar idő szerint március 5-én 02:00 órakor veszi kezdetét a 90. Oscar gála Los Angelesben, a híres Dolby Színházban. Az Amerikai Filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences [AMPAS]) 6 ezer tagja, összesen 24 kategóriában díjazza a jelölt filmalkotásokat, köztük egy újabb magyar filmet, a Testről és lélekről -t, melyet Enyedi Ildikó rendezett és főszerepeit Borbély Alexandra illetve Morcsányi Géza játsszák. (A jelölés a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában történt). A gála házigazdája: Jimmy Kimmel lesz. A szervezők komoly újításokat vezettek be azért, hogy ne ismétlődjön meg a tavalyi baki, amikor Faye Dunaway és Warren Beatty a Holdfény helyett a Kaliforniai álmot jelentette be legjobb filmként. 

oscar1.jpg

A jelölések közt 5 filmet érdemes nagy figyelemmel kísérni:

  1. A víz érintése (The Shape of Water) - egy különleges dráma, Guillermo del Toro rendezésében egy hidegháborús időkben épült amerikai katonai támaszponton őrzött, furcsa kétéltű lényről, mely szerelembe esik a bázis néma takarítónőjével.  Kicsit mesterkélt és hatásvadász tündérmese, némileg közhelyes klisékkel, de tetszetős kivitelben, megható jelenetekkel elénk tárva egy szokatlan kapcsolat (szerelem?) kiteljesedését. A víz érintése rekordszámú, 13 jelölést kapott az Akadémiától. Ha mindet megnyeri, beelőzi a Titanicot is. 
  2. Dunkirk - Christopher Nolan háborús filmje, a második nagy világégés egyik fontos eseményéről, a franciaországi Dinkirk partjaira szorult 400 ezer szövetséges katona kimentéséről szól. (Kritikánk) A valós történelmi eseményeket több ponton is meghamisító csúsztatva bemutató alkotás fülsértő effektjei dacára sokkolóan tárja elénk a brit és francia katonák elkeseredett menekülésvágyát. A film nyolc jelölést kapott.
  3. Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri) Ez a dráma Martin McDonagh rendezésében, Frances McDormand főszereplésével, egyhangúlag váltotta ki a kritikusok dicséretét és már-már vallásos áhítattal ötvözött leborulását a rendezés és a főszereplőnő előtt. (Kritikánk) Bár ennyire azért nem tökéletes a film, valóban érdekesen mutatja be egy kisvárosi gyilkosság "utóéletét", melyben egy harcias édesanya próbálja felhívni a világ figyelmét lánya brutális meggyilkolására és arra, hogy ennek felderítéséért semmi nem tesz a helyi serif. A film hét jelölést kapott.
  4. Get Out (Tűnj el) - 4 jelöléssel "megpakolt" thriller (horror), az első-filmes Jordan Peele rendezésében, Daniel Kaluuya főszereplésével. (Kritikánk) Furcsa történet egy vidéki farmról, ahová fiatal, életerős színes-bőrű férfiakat csal a szépséges Rose (Allison Williams), hogy aztán ott pszichológiai manipulálás után orvos édesapja agyműtéteket hajtson végre. 
  5. Testről és lélekről - végre újra egy magyar filmért izgulhatunk az Oscar-gálán a Saul fia és a Mindenki után. A történet egy már-már misztikus dráma, melyben egy hétköznapi férfi és nő (egy vágóhíd alkalmazottai) éjszakai álmaikban szerelmes szarvaspárként élik át a boldogságot, miközben nappal szinte közömbösek egymás számára. Reméljük a film megkapja az arany szobrocskát vasárnap este.

oscar2.jpg

Mindezek mellett 6 jelölést kapott a Fantomszál (Daniel Day-Lewis 50-es években játszódó drámája, mely egy felkapott londoni divat-szabó agglegény szerelmi történetét mutatja be), A legsötétebb óra (Winston Churchill második világháborús sztorija), 5 jelölést kapott a Lady Bird (Greta Gerwig rendezte vígjáték egy 23 éves leányzó és édesanyja különös kapcsolatáról, melyet napjaink Kaliforniájában kísérhetünk végig) és a dögunalmasra sikeredett Szárnyas fejvadász 2049 Négy kvalifikációt kapott a Mudbound és a sokat bírált Star Wars - Az utolsó Jedik. De kapott jelölést még az Én - Tonya, (egy amerikai műkorcsolyázónő, Tonya Harding valós történetével foglalkozó fekete komédia Margot Robbie főszereplésével) a Nyomd bébi nyomd és személyes kedvencünk a Spielberg rendezte Pentagon titkai is. Ez utóbbi, egy érdekes hidegháborús krimi, Tom Hanks és Meryl Streep főszereplésével, akik újságírókat alakítanak és az amerikai hadügyminisztérium Vietnami háborúval kapcsolatos titkai után nyomoznak (reméljük kap legalább egy szobrocskát). Jelölték még a legjobb filmre Luca Guadagnino, fiatalokról szóló, Olaszországban játszódó (unalmaska) romantikus darabját, a Szólítsa a neveden -t.

A korábbi évek vitatott ízlésű sikerei után (Harag útja, Kaliforniai álom) kérdéses, hogy a valódi értékeket megfelelően díjazza e az akadémia. A fent kiemelt 4 film (Víz érintése, Dunkirk, Három óriásplakát, Get Out) mindenesetre nem azt jelzik, hogy nem különösebben "finomodott" volna a döntnökök ízlésvilága. 

A végső eredmények vasárnap este derülnek majd ki. A Duna TV éjfél után (0:30-tól) kezdi meg a hétfő hajnalig (5 óráig) tartó közvetítést. Hamarosan kiderül tehát, hogy a legjobb filmre jelölt kilenc alkotás közül melyik győz majd és a több kategóriában jelölt filmek közül melyek "tarolnak". 

De nézzük most a jelöléseket, ezekért a filmekért szoríthatunk:

1.) Legjobb film:

Szólíts a neveden
A legsötétebb óra
Dunkirk
Tűnj el!
Lady Bird
Fantomszál
A Pentagon titkai
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

2.) Legjobb rendező:

Christopher Nolan - Dunkirk
Jordan Peele - Tűnj el!
Greta Gerwig - Lady Bird
Paul Thomas Anderson - Fantomszál
Guillermo del Toro - A víz érintése

3.) Legjobb férfi főszereplő:

Timothée Chalamet - Szólíts a neveden
Daniel Day-Lewis - Fantomszál
Daniel Kaluuya - Tűnj el!
Gary Oldman - A legsötétebb óra
Denzel Washington - Roman J. Israel, Esq

4.) Legjobb női főszereplő:

Sally Hawkins - A víz érintése
Frances McDormand - Három óriásplakát Ebbing határában
Margot Robbie - Én, Tonya
Saoirse Ronan - Lady Bird
Meryl Streep - A Pentagon titkai

5.) Legjobb férfi mellékszereplő:

Willem Dafoe - Floridai álom
Woody Harrelson - Három óriásplakát Ebbing határában
Richard Jenkins - A víz érintése
Christopher Plummer - A világ összes pénze
Sam Rockwell - Három óriásplakát Ebbing határában

6.) Legjobb női mellékszereplő:

Mary J. Blige - Mudbound
Alison Janney - Én, Tonya
Leslie Manville - Fantomszál
Laurie Metcalf - Lady Bird
Octavia Spencer - A víz érintése

7.) Legjobb eredeti forgatókönyv:

Rögtönzött szerelem
Tűnj el!
Lady Bird
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

8.) Legjobb adaptált forgatókönyv:

Szólíts a neveden
The Disaster Artist
Logan: Farkas
Elit játszma
Mudbound

9.) Legjobb idegen nyelvű film:

A Fantastic Woman (Chile)
Testről és lélekről (Magyarország)
The Insult (Libanon)
Szeretet nélkül (Oroszország)
Négyzet (Svédország)

10.) Legjobb animációs film:

Bébi úr
The Breadwinner
Coco
Ferdinánd
Loving Vincent

11.) Legjobb látvány és díszlet:

A Szépség és a Szörnyeteg
Dunkirk
A legsötétebb óra
Szárnyas fejvadász 2049
A víz érintése

12.) Legjobb operatőr:

Szárnyas fejvadász 2049
A legsötétebb óra
Dunkirk
Mudbound
A víz érintése

13.) Legjobb jelmez:

A víz érintése
A Szépség és a Szörnyeteg
Viktória királynő és Abdul
Fantomszál
A legsötétebb óra

14.) Legjobb vágás:

Nyomd, bébi, nyomd
Dunkirk
Én, Tonya
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

15.) Legjobb smink:

A legsötétebb óra
Viktória királynő és Abdul
Az igazi csoda

16.) Legjobb zene:

Dunkirk​​​​​​
Fantomszál
Star Wars: Az utolsó Jedik
A víz érintése
Három óriásplakát Ebbing határában

17.) Legjobb betétdal:

Remember Me (fCoco)
Mystery of Love (Szólíts a neveden)
This Is Me (A legnagyobb showman)
Mighty River (from Mudbound)
Stand Up For Something (Marshall)

18.) Legjobb hangkeverés:

Nyomd, bébi, nyomd
Szárnyas fejvadász 2049
Dunkirk
A víz érintése
Star Wars: Az utolsó Jedik

19.) Legjobb hangvágás:

Nyomd, bébi, nyomd
Szárnyas fejvadász 2049
Dunkirk
A víz érintése
Star Wars: Az utolsó Jedik

20.) Legjobb vizuális effektek:

Szárnyas fejvadász 2049
Star Wars: Az utolsó Jedik
A majmok bolygója: Háború
A galaxis őrzői vol. 2.

21.) Legjobb dokumentumfilm:

Faces Places
Icarus
Last Men in Aleppo 
Strong Island

22.) Legjobb rövid dokumentumfilm:

Edith & Eddie
Heaven is a Traffic Jam
Heroin(e)
Knifeskills
Traffic Stop

23.) Legjobb animációs rövidfilm:

Dear Basketball
Lou
Garden Party
Negative Space
Revolting Rhymes

24.) Legjobb rövidfilm:

Dekalb Elementary
The Eleven O'Clock
My Nephew Emmett
The Silent Child
All of Us

7 komment
Címkék: Oscar-gála

A bejegyzés trackback címe:

https://filmekroviden.blog.hu/api/trackback/id/tr8613712006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lone Wolf_ 2018.03.04. 01:01:19

A viz érintés és A három oriásplakát fognak tarolni. Daniel Day-Lewis számára is boritékolható egy Oscar.

Fritz Gerlich 2018.03.04. 10:59:43

Az én tippem:

Legjobb film: Három óriásplakát
Legjobb rendező: A víz érintése
Legjobb férfi fősz: Daniel Day-Lewis
Legjobb női fősz: Frances McDormand
Legjobb ffi mellék: Woody Harrlson
Legjobb női mellék: Octavia Spencer
Legjobb eredeti forgatok: A víz érintése
Legjobb idegen nyelvű: Testről es lélekről

Argus_ 2018.03.04. 11:42:59

Legjobb látvány és díszlet: Dunkirk

Fortress 2018.03.04. 12:45:42

Valószínűleg A víz érintése, vagy a Három óriásplakát tarol majd, 5-6 (vagy akár több) dijat bezsebelve. A kettő közül én a Három óriásplakátra tippelnék.

Filmelemző 2018.03.04. 16:30:24

@Fortress: .... kábé mi is erre számítunk, .... nagyon szorítva Enyedi Ildikó filmjének is!

Loralai 2018.03.04. 22:40:15

A dögunalmas Blade Runner 2049? Akkor semmit nem ertettel ebbol a mestermubol. Meghogy Filmelemzo. Nevetseges.

Filmelemző 2018.03.05. 08:39:40

Az éjszakai gálát megtekintve úgy tűnik igazunk lett: az általunk kiemelt két film, A víz érintése és A három óriásplakát tarolt. Az előbbi négy, az utóbbi két Oscart nyert. Sajnos Enyedi Ildiko csapata ezúttal nem kapott Oscart, de a 90 ondulóból az első ötbe kerülni is óriási dicsőség.
süti beállítások módosítása