Squid Game - sorozat, mely meghökkentette a Netflix világát

2021. október 10. 19:29 - Harper.

Az Élősködők című 2019-es, 4 Oscart bezsebelt koreai dráma óta tudjuk, hogy érdemes odafigyelni a koreai filmekre. (Amikor "Koreait" mondunk, akkor mindig Dél-Koreára gondolunk természetesen, nem pedig az északi kommunista diktatúrára.) Az eredeti címén "Squid Game", itthoni nevén "Nyerd meg az életed" egy meghökkentő és véres akció-dráma egy szürreális játékról, melyben sorra halnak meg a szereplők. A Netflix tűzte nem régiben műsorára és azóta népszerűségi, nézettségi rekordokat döntött mindenhol. Bevallom én is a sorozat hatása alá kerültem és szinte egy szuszra néztem végig mind a 9 részt.

squid_game1.jpg

A kép forrása: polygon.com

A helyszín részben Korea fővárosa a közel 10 milliós Szöul, részben pedig egy sziget valahol a tengeren, ahol több hatalmas épületben szobák, termek, cellák és pályák biztosítják a színteret a halálos játékokhoz. Az erőszak mindent ural: a játékosok ugyan önszántukból jelentkeznek az egészre, ám onnantól, hogy elkábítva az említett szigetre viszik őket már fegyveresek kísérik minden lépésüket és ha veszítenek egy-egy megmérettetésen az azonnali fejbe-lövést soha nem kerülhetik el.

Az illegális küzdelem mögött (kezdettől sejthető módon) milliárdosok állnak, akik úgy szórakoznak, hogy mások élet-halál harcát nézik végig különböző játékokban, melyek többnyire csak ügyességet és szerencsét (kevésbé fizikai erőt) követelnek meg a résztvevőktől. A szigorú fegyelmet piros kezes-lábasba öltözött álarcos őrök tartják fenn, akik között kör jelet viselő dolgozók, háromszög jelet viselő katonák és négyszög jelet viselő vezetők is akadnak. (Magát a squid játékot is ez a három alakzat szimbolizálja.) A hierarchia csúcsán egy fekete ruhás, fekete álarcos vezér áll, aki fontos ügyekben kimondja a végső szót. Mint több jelent is bizonyítja az őrök sem ismerik egymást, sőt a játékok idejére maguk is foglyok szűk cellákban, ahová mindig vissza kell térniük egy - egy nap végén. (Bár valószínűleg ők pénzt kapnak szolgálataikért és természetesen nincsenek életveszélyben sem, csak akkor ha megszegik a szabályokat.)

squid_game2.jpg

A kép forrása: filmsor.hu

A sorozat központi figurái a játékosok, azok közt is elsősorban azok, akiket közelebbről is megismerünk és akik baráti szövetségre lépnek a túlélésükért (lásd fenti képet). Közös bennük, hogy mindannyian végzetesen eladósodtak és kisiklott az életük. Egyikük az édesanyja nyakán élősködik, miközben az alvilág fenyegeti milliós tartozásai miatt, másikuk ugyan egyetemre járt és fényes jövő előtt állt, ám milliárdos tartozást gyűjtött össze, harmadikuk pakisztáni menekült, akinek egy vasa sincs és a játéktól remél esélyt egy új jövőre, negyedikük egy 77 éves bácsi agydaganattal, végül ötödikük egy csinos Észak-Koreából elmenekült lány, aki szinte egész családját elvesztette. Helyzetük reménytelen ám gondjaik nagy részét a játék befejezőinek felkínált mesés vagyon megoldaná. EZ az oka annak, hogy alávetik magukat a megalázó játékoknak, melyben könnyen meg is halhatnak.

A játékok főleg ügyességet igényelnek, ám mindegyik szinte megfelezi az indulók számát: tucatjával halnak ugyanis bele a megpróbáltatásokba. A végkifejlet egymás után hozza a meglepetéseket, fordulatokat és megdöbbentő fejleményeket. A Squid Game egy meghökkentő produkció, mely egyszerre kavarja fel lelkivilágunkat és késztet bennünket elgondolkodásra: valóban lehetséges volna mindez a mai világunkban? Lehet több száz embert egy hátborzongatóan kegyetlen játék szolgálatába állítani 455 versenyzőt meggyilkolva a legügyesebb három kiválasztásáért, pusztán szórakozásból, néhány nagyon gazdag milliárdos szórakoztatására? A válasz szembesít bennünket egy nyugtalanító érzéssel: igenis lehet, hiszen a film életszerű realizmussal mutatja be nekünk az egész végrehajtását. A piros kezes-lábasban lévők mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül lövik sorra fejbe a veszteseket végig a sorozat alatt.

squid_game3.jpg

A kép forrása: thewrap.com

Bár a legvégső epizód és a zárás életszerűség tekintetében meglehetősen problémás (értsd: egy ilyen élet-halál küzdelem végső győztese egészen biztosan nem úgy viselkedik, mint ahogyan a filmben látjuk), a gondolat-ébresztést azért megkapjuk: a kisiklott egzisztenciájú, vesztes és kudarcokkal teli életet élők közt is akadnak különleges emberek, nagyszerű egyéniségek és nagyszívű lelkek. Épp, mint a filmbeli Seong Gi-hun, a kalap leemelést érdemlő Jung-Jae Lee alakításában.

A Squid Game csak erős idegzetűeknek való, mert rengeteg a vér, a kegyetlenség és gyilkolászás az egyes részek alatt, bár ugyanakkor kapunk más típusú emberi éréseket is nagylelkűség, hősiesség és bajtársiasság bemutatásával, rengeteg elgondolkodni valóval. Értékelésem erős 85%. 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2021.10.10.19:28

6 komment
Címkék: Squid Game

Tarantino nyomdokain készült akció-horror: Vadászat (2020)

2020. augusztus 30. 12:45 - Harper.

A Vadászat (The Hunt) az idei év egyik legnagyobb meglepetésfilmje, mely Quentin Tarantino munkásságának nyomdokain haladva (némi Robert Rodrigez "beütéssel") sajátos fekete humorral fűszerezett véres horror-drámát mutat be nekünk. A cselekmény inkább akciófilmes jellegű (kivitelezésében), az alaptörténet dráma-krimi, a jelenetek többsége pedig morbid humorral leforgatott horror (vagy inkább thriller). A rendező: Craig Zobel, akinek nevét a Vadászat után alighanem érdemes lesz megjegyeznünk.

vadaszat1.jpg

kép forrása: port.hu

A történet lényege (spoiler nélkül, csak a promotálásból kitaláltakat összefoglalva): adott egy liberális felfogású, globalista és antikapitalista beálítottságú tagokból álló csoport, akik váratlanul áldozatnak szánt embereket - jobboldali bloggereket, újságírókat, publicistákat - hurcolnak egy titokzatos erdő közepére (ájult állapotban, kipeckelt szájjal). Hagynak ugyan ott nekik fegyvereket de megkezdik a vadászatot is, sorra megölve őket puskákkal, íjakkal, pisztolyokkal. A társaság tagjai - fiatalok, öregek, nők és férfiak - hullanak, mint a legyek, de akad valaki, akivel nem boldogulnak. Egyikük ugyanis szembeszáll a titokzatos támadókkal és fordít a kockán: ő válik vadásszá és innentől a korábbi gyilkosok lesznek üldözöttekké. Bár ez az alaptörténet annyira nem számít különlegesnek  - csinált hasonlót például John Woo is 1993-ban Jean-Claude Van Damme főszereplésével (Tökéletes célpont) - a kivitelezés extrém és véresen izgalmas. Ráadásul kapunk fordulatokat is (átlag minden 10 percben), plusz egy baromi jó kis csattanót is a legvégén. Kiderül ugyanis, hogy kik és miért teszik mindezt, miért kapták el, kábították el, majd gyilkolászták le az újságírókat, bloggereket.

vadaszat2.jpg

kép forrása: thaguardian.com

Az egész sztori felfogható egy társadalom-kritikának és szatirikus tükörnek is, mely megmutatja számunkra, hogy milyenné vált mai világunk. Az egyik oldalon a liberál-demokrata publicisták, másikon pedig a konzervatív "háttérhatalmazó" deep state mániásak egy mai, politikai felosztás, melyhez ezúttal egy durva félreértés is társul (dupla csavarral, hiszen főhősünk tévedésből kerül az áldozatok csapatába). A végkifejlet két módon is értelmezhető: ha igaz amit a vadászat főszervezője mond és egyszeri esetről van szó (a félreértést megbosszulandó), vagy nem igaz, amit állít és igenis egy "bejáratott", rendszeres gyilkolászás egyik fejezete a film. Mindez a nézőre van bízva (én mondjuk az első verzióra voksolnék).

vadaszat2a.jpg

kép forrása: rebelgamer.de

Ami a fekete humort illeti: a véres gyilkolászás kezdetén, kábé a film első harmadában nem lehetünk biztosak abban, hogy ki lesz a főhős, hiszen bárkit mutat is épp a kamera, az a következő jelenetben meghal. Ettől folyamatos meghökkenésekben lehet részünk és egy másodpercig sem unatkozunk. Később kialakul, hogy ki a központi karakter és onnantól már van kinek szurkolnunk.

Ami a főszereplőket illeti: a Hilary Swank - Betty Gilpin páros óriásit alakít, egyikük fekete hajjal (a gonoszság megtestesüléseként), másikuk szőkén (a jó oldalt szimbolizálva) egymás ellentétei, a végső összecsapásuk pedig az egyik legjobb verekedős jelenet (nőkkel) a Kill Bill -ben látható Lucy Liu - Uma Thurman párharc óta.

Külön is érdemes kiemelni a csinos Betty Gilpin alakítását, aki ezzel a Vadászatban nyújtottakkal bizonyította, hogy képes kitörni a másodvonalbeli filmek világából és a legjobbak közt a helye. A 34 éves, ezer arcú színésznő egyszerre tud sportos és szexi harcos, végzet asszonya, kegyetlen gyilkos és érzékeny áldozat lenni.

vadaszat3.jpg

Ami a Tarantinoi párhuzamot illeti: a Vadászat forgatókönyve, rendezése és alaphangulata az ő alkotásait idézi: hasonlóak a váratlanul véres helyzetek, a nyers karakterisztika, a fekete humor és a sodró tempó is, a váratlan belassításokkal és ütősen meghökkentő fordulatokkal.

A Vadászatot ajánlani tudjuk a pörgős-véres thrillerek kedvelőinek, a Tarantino-fanoknak és mindazoknak, akik szeretik a fordulatos sztorikat. Bennünket meggyőzött Craig Zobel filmje.

vadaszat5.jpg

kép forrása: newsopener.com

A Filmek röviden blog értékelése: erős 85%. Vállaljátok be nyugodtan! 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2020.08.30.12:45

12 komment

A 20 legjobb film szerintünk [48.]

2020. június 01. 17:05 - Harper.

Előbb-utóbb minden filmes blog eljut oda, hogy létrehozza a maga 10-es, vagy 20-as listáját, a szerinte legjobb alkotásokból. A mi esetünkben ráadásul külön kértétek is ezt, plusz a tavalyi hosszú hallgatásunk után "stilszerűen" éppen egy ilyen poszttal akartunk visszatérni. Megalkottuk tehát a "Filmek röviden" tízesét, amihez később majd a második tíz következik egy újabb posztban. A rangsor első helyezettjét több műfajból és több korszakból válogattuk össze. Nézzük tehát:

1. A remény rabjai - The Shawshank Redemption (1994)

remeny2.jpg

A Stephen King kisregényből készített és a magyar származású Frank Darabont által zseniálisan megrendezett dráma már 20 éve siker világszerte. Ugyanakkor meglepő módon 1994-ben, megjelenésének évében még nagyot bukott a mozikban és igazi megbecsültséget csak később a házi-mozis forgalmazásban szerzett. A narráció, melyet az egyik szereplő, Red (Morgan Freeman) közvetít a nézők felé összefűzi a sztorit és hátteret illetve magyarázatokat ad nekünk. A kulcsfigura, Andy Dufresne (Tim Robbins) hétköznapi bankár, aki teljesen ártatlanul ül 20 évet a Shawshank börtönben, ahol rendkívüli életfelfogása és barátja, Red segítségével tud életben maradni. A lelketlen börtönigazgató megbüntetése, így Andy elegáns bosszúja illetve szökése egyetlen zseniális tervben ölt testet, mely egyben a film csattanója is. 

Listánkra kerülésének oka: A remény rabjai elsősorban különleges története, számtalan bölcsessége és kivételes színészi alakításai miatt birtokolja a legelső helyet, már évek óta.

2. Kelly hősei - Kelly's Heroes (1970)

kelly.jpg

Brian G. Hutton éppen 50 éve készült háborús kaland-vígjátéka megunhatatlan nagy kedvenc és listánk egyértelmű ezüstérmese. [kritika itt] A háborús környezetet könnyed stílusban megjelenítő film érdekesen mutatja be a nyugati fronton harcoló amerikai katonák szabadszájú lazaságát. Kiváló karaktereket láthatunk, nagyszerű jellemábrázolásokkal: ott van mindjárt maga Kelly (Clint Eastwood), aki bár korábban tiszt volt, de egy balul sikerült bevetése után közlegénnyé fokozták le. Kemény, határozott és elég ravasz is ahhoz, hogy megtervezzen egy akciót (szakaszával együtt) a frontvonalak mögé, mégpedig egy német bank kirablására. Aztán ott van a dörzsölt őrmester Bazi Joe (Telly Savalas), akit mindenki tisztel, a harckocsizó Csodabogár (Donald Sutherland), akit mindenki hülyének tart, Vaskalap (Don Rickles), aki egy két lábon járó pénztárgép, Petuko, a mexikói vagány, Kicsi Joe, a beszari dumagép, Cowboy, a mindig keménykedő texasi és Moriarty a harckocsik-szerelő zseni (mellesleg Csodabogár jobbkeze).

Listánkra kerülésének oka: Remek a rendezés, jó a sztori, de leginkább az egyes karakterek kiemelkedőek és persze azok megjelenítései. Ami pedig mindehhez a legtöbb extrát adja, az nem más mint az alapszitu: egy tragikus háború kellős közepén is életvidám csapat, tele laza fickóval (akik közt van texasi, mexikói, török, zsidó-amerikai, fiatal, öregedő, vakmerő, beszari, ezernyi jellemvonással ... stb) és akik nem a haláltól rettegve várják a harcok végét, hanem a felsőbbrendűek megszívatására kirablására készülve egy szimpla bankrablásra indulnak. Óriási.

3. A Birodalom visszavág  - The Empire Strikes Back (1980)

birodalom.jpg

Egy akárhányszor megnézhető, szórakoztató és egy külön világot elénk varázsoló alkotás, a George Lucas és Irvin Kershner párostól. A Star Wars Univerzum megalkotása önmagában is egy filmtörténeti mérföldkő, de ennek legjobb és legélvezetesebb fejezetét kétségkívül ez az epizód jelenti. Sikerének titkát sokan próbálták már megfejteni, mi nem is szeretnénk ezen a téren bonyolult feltevésekbe bocsátkozni, csak annyit emelnénk ki, hogy egyszerűen baromi jó! Magával ragadja az embert a sztori, látványosak a jelenetek és bár a Birodalom visszavág kétségtelenül nem a nagy ívű színészi teljesítmények filmje, remek karakterekkel találkozhatunk benne.

Listánkra kerülésének oka: Egyedi, hogy 40 éve nem tudják megismételni sikerét, pedig több rendező is megpróbálta és azóta kilenc alkalommal bővítették ezt a különleges univerzumot. A Birodalom visszavág egy minden korosztálynak szórakoztató felnőtt-mese, mely kivételes fantáziavilággal ajándékoz meg bennünket.

4. A sátán felemelkedése - Hitler: The Rise of Evil (2003)

satan.jpg

A történelmet szeretők és a második világháború eseményei iránt érdeklődők számára különleges film, mert megismerhető belőle Hitler személyes története, életének első szakasza. Ránk óriási hatást gyakorolt és rengeteget tanultunk belőle. Látjuk benne Hitlert gyermekként, majd felcseperedve, ahogyan festő próbál lenni, csak épp elutasítják felvételét a bécsi művészeti egyetemre. A későbbi Führer épületek (esetleg tájképek) festésében volt jó, de pechjére a felvételin egy portré megfestése volt a feladat. Később a film bemutatja Hitlert katonai futárként az első világháborúban, majd a harcok után politikai besúgóként Münchenben. Megismerjük nőügyeit és óriási sikert arató beszédeit, illetve 1923-as hatalomátvételi kísérletét (sörpuccs).

Listánkra kerülésének oka: Bár a filmben akadnak színpadias jelenetek, nagyon jó a forgatókönyve és egészen fantasztikus Robert Carlyle alakítása is Adolf Hitler szerepében. Sikerült pontosan lekövetnie Hitler mozdulatait, mimikáját, testbeszédét és megnyilvánulásait. A végeredmény egy érdekes, elgondolkodtató, sőt szuggesztív alkotás, melyből megtudható, hogy ki volt az az ember, aki a világtörténelem legnagyobb pusztításáért felelős.

5. A nemzet aranya - National Treasure (2004)

nemzet_aranya.jpg

Ugyancsak történelemmel kapcsolatos sztori szellemes és izgalmas köntösben Jon Turteltaub 2004 -es kalandfilmje, Nicolas Cage, Justin Bartha és a gyönyörű Diane Kruger főszereplésével. A film egy olyan téma köré íródott, mely ma is mindenkit érdekel Amerikában: létezett e az alapító atyák birtokában egy olyan kincs, mely azóta sincs meg és amelynek részét (alapját) képezte a középkori templomos lovagok titokzatos aranya is. A filmbeli történet főhőse: Ben Gates történész erre a kérdésre keresi a választ társával Riley -val (Justin Bartha) és a melléjük szegődő kutatónővel, a gyönyörű Abigail -lel (Diane Kruger). A kincskeresés közben számtalan veszélyes kalandba keveredne, titkokat fejtenek meg és rejtélyeket oldanak meg. Végül életük kockáztatásával, de sikerrel járnak. A Nemzet aranya tele van izgalommal, humorral és történelmi érdekességgel, amihez remek rendezés és jó alakítások társulnak.

Listánkra kerülésének oka: Az alapötlet a script és a rendezés is kiemelkedő ebben a lendületes kalandfilmben, mely minden generációt a székhez szegez, remek szórakozást kínálva. Akik pedig érdeklődnek a történelem iránt, garantáltan érdekesnek találják majd. Listánkon az ötödik helye nem lehet kérdéses.

6. Összeesküvés elmélet - Conspiracy Theory (1997)

osszeeskuves.jpg

Íme végre egy thriller is a listán, Richard Donner rendezésében, Mel Gibson és Julia Robert hihetetlen alakításával. A filmben alig 41 éves Mel Gibson egy egyszerű taxisofőrt alakít (Jerryt), aki azonban különös érdeklődéssel figyeli a világ híreit és közben saját újságot szerkeszt zavaros elméleteiről. Összeesküvés-elméletei mellett csak egy valami érdekli: Alice, a szép ügyvédnő (Julia Roberts), akinek mindennapjait folyamatosan figyeli (gyakran távcsövön keresztül is). Érthetetlen vonzódására akkor lesz magyarázat, mikor az amerikai titkosszolgálat elrabolja a férfit és kiderül: valaha Jerry is ügynök volt egy embertelen program keretében, melynek részletei törlődtek a férfi memóriájából. Ám lassan előjönnek az emlékek, Jerry és Alice együtt kezdenek nyomozásba, miközben lassan kölcsönössé válik a kialakuló vonzalom közöttük.

Listánkra kerülésének oka: Emlékezetes a film rendezése és forgatókönyve, ráadásul Mel Gibson és Julia Roberts is óriásit alakítanak. Ha valaki százszor látja, akkor százszor szórakozik nagyszerűen az egészen.

7. Van, aki forrón szereti  - Some Like It Hot - 1959

van_aki.jpg

Ez a film bizony idén már 61 éves, de különös módon éppen ugyanúgy hat ránk, mintha egy mai alkotás néznénk. Nem véletlen, hogy Billy Wildert a valaha élt legnagyobb rendezők közt tartják nyilván, hiszen a Some Like It Hot a filmtörténelem egyik legnagyszerűbb vígjátéka. Bár az alapsztori nagyon egyszerű - hiszen annyiról van szó csupán, hogy két zenész (Joe és Jerry / Tony Curtis és Jack Lemmon) egy női zenekarban megbújva próbálnak meg elmenekülni a maffia elől, miközben egyikük szerelembe esik a zenekar énekesnőjével (Marilyn Monroe -val) - a történet megjelenítése és a színészek női ruhákban való esetlenkedése végtelenül viccessé teszi az egészet. Ugyanakkor a humor mellett romantikát, sőt nem kevés izgalmat is kapunk, nagyszerű színészek tolmácsolásában.

Listánkra kerülésének oka: Ha egy film több, mint 60 éve tudja megnevettetni a felnövekvő generációkat és még most, 2020-ban is róla beszélünk, az egyértelműen megérdemli a legjobbak közé kerülést. Ez vezérelt bennünket is, amikor a hetedik helyre tettük.

8. Életrevalók - Intouchables (2011)

eletrevalok.jpg

Egy NEM amerikai filmalkotás az Olivier Nakache - Eric Toledano rendezőpárostól, az Életrevalók. Különleges alkotás életszeretetről, emberségről, kitartásról és barátságról. Két eltérő kulturális közegből érkező, teljesen más neveltetésű ember összetartása a túlélésért és az emberhez méltó életért. Felzaklató történet, mely valós eseményeken alapul, hiszen a forgatókönyvírók - rendezők 2011-ben valós személyek, valós történetét filmesítették meg. A sztori szerint a gazdag Philippe tolószékhez kötötten, nyaktól lefelé lebénulva tengődik, életkedvét vesztve. Ám családja egyszer csak felveszi mellé gondozónak Drisst, a kültelki vagányt, aki végre nem a rokkantat látja a férfiban. Visszaadja Philippe életkedvét, aki pedig Drisst tereli helyes útra. Kölcsönösen mentik meg egymást.

Listánkra kerülésének oka: Egy gyönyörű történet tökéletes megfilmesítése az Intouchables, melyben zseniális alakításokat láthatunk az emberi érzelmek széles skálájának megjelenítésével. Szerintünk mindenkinek látnia kell egyszer.

9. Kéjjel nappal - Knight and Day (2010)

kejjel_nappal.jpg

Egy sokak által szeretett és sokak által lebecsült akció-vígjáték, mely megosztó jellegével együtt is helyet kapott nálunk a TOP 10-ben, mert szerintünk az utóbbi 10 év egyik legszórakoztatóbb filmje. Van benne izgalom, akció-orgia, humor, romantika és rejtély is, Tom Cruise és Cameron Diaz színes játékával "megfűszerezve". James Mangold egy kifejezetten szerethető filmet rakott össze 2010-ben, amit mi vagy tucatszor láttunk. A történet középpontjában egy különleges találmány áll, mely egy fajta örök energiaforrás. Ezt szeretné megkaparintani a nemzetközi fegyver-kereskedő, Antonio Quintana (Jordi Mollá) és ezt védelmezi a rejtélyes titkos-ügynök Roy Miller (Tom Cruise) is. A véletlen folytán a zsebben is elférő kis tápegység a hétköznapi életet élő Jun Evans (Cameron Diaz) táskájába kerül, így a csinos nő azonnal belekeveredik az egész ügybe. Innentől a sztori romantikus vígjátékká alakul, melyben a romantikát Roy és June érdekesen alakuló kapcsolata szolgáltatja.

Listánkra kerülésének oka: Leginkább a "történet - akció - humor" hármasa miatt rajongunk annyira ezért a filmért, mert mindhárom élvezetes eredetiséggel és stílusos intelligenciával került ebbe a lendületes történetbe. Utolsó előtti helyének megítélésében persze nagy szerepe volt Tom Cruise és Cameron Diaz alakításának is.

10. Utazók - Passengers (2016)

utazok_2.jpg

A lista legújabb filmje, mely alig 4 esztendeje lepte meg a mozirajongókat, óriási visszhangot keltve a kritikusoknál: főleg műfaji keveredései és megosztó története miatt. Az utazók csak látszólag tűnik ugyanis sci-finek valójában egy gyönyörű szerelmi történet, rengeteg érzelemmel. A főszereplők, Jim (Chris Pratt) és Aurora (Jennifer Lawrence) másik 5 ezer emberrel együtt egy teljesen új világba, egy nagyon távoli bolygóra utaznak mély-hibernációban töltve az utazás 120 esztendejét. Csakhogy egy műszaki hiba miatt egyikük alvókapszulája elromlik és felébreszti "utasát". Jim hamar ráébred: még 90 évig tart az utazás, de ő sajnos nem tud újra mélyálomba merülni és az űrhajó sem fordul vissza a kedvéért. Választhat: vagy egyedül éli le egész életét az űrhajón, vagy felébreszt még egy utast, akivel megoszthatja a magányt. Az utóbbi választja egy teljes évnyi egyedüllétet követően és eléri, hogy a szépséges Aurora kapszulája is úgymond "felmondja a szolgálatot". Sajnos azonban a lány pár hét után megtudja, hogy valójában Jim ébresztette fel és ítélte ezzel arra, hogy ő is egész életét az űrhajón élje le. Közben azonban változnak a dolgok: Jim megmenti az űrhajót, a lány pedig beleszeret.

Listánkra kerülésének oka: A film alaptörténete olyan, hogy mélyen elgondolkodtatja az embert. Jennifer Lawrence és Chris Pratt átélhetővé teszik az emberi érzelmek széles skáláját: látunk szerelmet, önfeláldozást, ragaszkodást, boldogságot, magányt, életet és halált. Gyönyörű történet, melyet soha nem felejtünk.

11 - 20 helyezettek:

 

Mivel a legfelsőbb erő (értsd: poszt-megosztó "I" kezdőbetűs oldal) és annak "szolgálatban lévő" mindenható szerkesztője nem tartotta érdemesnek a megjelentetésre listánkat (vélhetően nem szereti a lista nagyobb részének filmjeit), a második 10-et nem külön posztban, hanem itt jelentetjük meg, felsorolásszerűen (hiszen a folytatásra sem kapnánk felületet és így olvasottságot sem):

  • 11. A zongorista (The Pianist) 2002., rendező: Roman Polanski
  • 12.A tizedes meg a többiek
  • 13. Casino Royal
  • 14. Kémek a Sasfészekben
  • 15. Ponyvaregény
  • 16. Vissza a jövőbe 1., 2., 3.
  • 17. Casablanca
  • 18. Keresztapa 1., 2., 3.
  • 19. Szakasz
  • 20. Déja Vu

 Bővebb kifejtés, indoklás és jellemzés a második 20-nál, most elmarad.

 

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2020.06.01.17:05

1 komment

Egy valóság alapú háborús film: A túlélő (2013) [47.]

2020. február 24. 23:16 - Harper.

Jegyzettár blog kritika

Időről időre ha háborús filmekhez támad kedvem előveszek bizonyos klasszikusokat (második világháborús műveket), de gyakran kifejezetten az új háborúk filmes feldolgozásai vonzanak (pl Irak, Szíria, Afganisztán). Ezek között az egyik leginkább megdöbbentő "A túlélő" (Lone Survivor) című háborús dráma. A filmet Peter Berg rendezte (Amazonas kincse, Csatahajó, Wind River) egy valóban felkavaró kerettörténet látványos megvalósításával. A sztori a "vörös szárnyak" elnevezésű, Afganisztánban megvalósított és 2005 júniusában kudarcba fulladt, 19 halálos áldozattal járó amerikai hadművelet (Operation Red Wings) tragédiáját tárja elénk.

tulelo1.jpg

A hitelességet maga a "túlélő", Marcus Luttrell altiszt (Navy Seal felcser-szakaszvezető - Petty Officer First Class) garantálja, aki az említett bevetést követően (miután felépült) részletesen beszámolt a hadműveletről (és annak minden részletéről). Az együttműködés olyan szoros volt, hogy Luttrell még a filmbe is bekerült: a történet legelején, mikor az amerikai SEAL egység tagjai egy katonai bázison edzenek és pihennek (sőt kötetlenül beszélgetnek még a bevetés előtt), ott van köztük az igazi Luttrell is. Látjuk őt az asztaluknál, majd az eligazító szobában, ahol a tisztek ismertetik a hadművelet részleteit, illetve sokkal később a felmentésre küldött helikopteren is felbukkan. A forgatás alatt Luttrell elmondása alapján rekonstruáltak minden eseményt: hogy ki mikor mit tett vagy mondott, ki hogyan esett el és természetesen hogy ő maga milyen módon élte túl az egészet.

lone_survivor4_2.jpg

A cselekmény helyszíne tehát a tálibok uralta Közép-ázsiai Afganisztán, ahol a hadművelet idején az Egyesült Államok már 4 éve (2001 óta) folytat harcot az iszlamista Tálib Mozgalommal. Óriási hegyek, szakadékok, barlangok és szurdokok által szabdalt vidékről van szó, ahol különböző tálib hadurak sanyargatják a népet (és mellesleg támogatják az Amerika-ellenes dzsihadizmust). Az egyik ilyen hadúr, Ahmad Shah kiemelt célpontjává válik az amerikaiaknak, amikor egy napon megtudják, hogy melyik falu közelében tartózkodik és egy összetett hadművelet keretében dolgozzák ki likvidálásának tervét. A feladathoz egy 4 tagú felderítő Seals egységet terveznek ledobni az ország belsejében (ott, ahol a célszemélyt sejtik), hogy a kommandósok ellenőrizzék a sejk helyszínen tartózkodását, majd megadják a hely pontos koordinátáit. A hadművelet második szakaszában érkeznének a csapásmérő helikopterek, melyek végeznének a hadúrral és alvezéreivel. Az egész tervnek azonban gyenge pontját jelentették a helikopterek és a rádiókapcsolat, hiszen voltaképp ezen múlt minden. Mivel a csapatszállító helikopterek csak harci-helikopter kísérettel indulhattak az ellenséges vidékre, össze kellett egyeztetni a két géptípus egyidejű bevetését, ráadásul mindehhez folyamatos rádiókapcsolat is kellett a felderítők, a bázis és a kopterek között. (Egy olyan országban, ahol 5-6 ezer méter magas hegyek is többszörösen előfordulnak.)

lone_survivor.jpg

Felül a valódi csapat, alul az őket alakítók

Az akció 2005 június 27-én indult, de már 24 óra elteltével a tragédia küszöbére sodródott: a 4 SEAL's katona bár megtalálta és azonosította a célszemélyt, rögtön utána elvesztette rádiókapcsolatát a bázissal, majd afgán pásztorok fedezték fel rejtekhelyüket. Mivel pedig a pásztorokat rövid tanakodás után elengedték, azok rögtön értesítették a tálibokat, akik közül 200 eredt azonnal a kommandósok nyomába. A tűzharc elnyújtott haldoklást hozott az amerikaiak számára: mindannyian sok-sok golyót, horzsolást, karcolást és törést "gyűjtöttek be" és egytől egyig elestek, Marcus Luttrell kivételével. Ő lett a "túlélő".

A négy katona valódi neve: Mike Murphy százados, Marcus Luttrell szakaszvezető Matt Axelson és Danny Dietz tizedesek, akiket a filmben Taylor Kitsch, Marcus Wahlberg, Ben Foster és Emile Hirsch alakítanak. Kulcsember még Eric S. Kristensen őrnagy (Eric Bana), aki mindent megpróbál megtenni a bajba került kommandósok kimentéséért, ám csapatszállítóját mely harci helikopter-kíséret nélkül indul Murphy egységéért, kilövik egy vállról indítható rakétával.

marcus_luttrell.jpg

Marcus Luttrell, a "túlélő" 2005-ben és 2013-ban

A négy felderítő közben heroikus küzdelmet folytat miután megtalálják őket a tálibok: legalább 200 afgán fegyveressel harcolnak órákon keresztül, akik közül legalább 35-öt megölnek (hivatalos becslés). Szenvedésüket nagyon szemléletesen mutatja meg a film: látjuk golyó ütötte sérüléseiket és többszöri lezuhanásaikat a kősziklás magaslatokról (ahogyan folyamatosan hátrálnak a túlerő elől). Minden visszavonulásuk a hegyoldal egy-egy szakaszán való legurulás, ami alatt fatörzseknek, ágaknak, szikláknak csapódnak, így csontjaik törnek, izmaik zúzódnak, bőrfelületeik hasadnak, amíg véres masszává nem válnak. Közben mindannyian begyűjtenek vagy 5-6 golyót combjaikba, vállaikba, karjaikba. Legelőször Hirsch esik el, aki elszakad társaitól, így az afgánok elfogják és kivégzik. Második a százados, Mike Murphy, aki önfeláldozó módon kér rádión segítséget, miközben szitává lövik. Életét adja megmaradt társai megmentéséért, amiért később posztumusz kapta meg a Medal of Honort, a Bíborszivet és az Ezüst Csillagot. Végül Matt Axelsont lövik le, így Marcus Luttrel egyedül marad.

valodi_murphy_kitsch.jpg

Taylor Kitsch és Mike Murphy százados

A túlélő kétségtelenül szerencséjének is köszönheti megmenekülését, ugyanis miután elbújik üldözői elől egy tálibokkal ellenséges afgán falu rejti el a tálib fegyveresek elől. Megmentője, Mohammad Gulab az ősi afgán vendégtörvény alapján kötelességének érzi, hogy segítsen a bajba jutott, szinte haldokló amerikainak. Amellett, hogy házába viszi, megitatja, megeteti, majd bekötözi, még meg is védelmezi, hiszen fegyvert ragadva és a falusi férfiak élére állva üldözi el a Marcus lefejezésére érkező tálibokat. Kettejük kapcsolata új szemszögből láttatja az afgán konfliktust: megmutatja, hogy még ezen a mostoha vidéken is élnek emberséges helybeliek és az afgánok démonizálása, ördögnek beállítása hamis és túlzó általánosítás. Az amerikaiak végül megkapják Luttrell rövid üzenetét (amit egy falusi visz el a támaszpontra) és helikopterekkel jönnek érte. Kimenekítése pillanatában az amerikai katona köszönetet mond megmentőinek: Gulabnak és fiának. Megmenekülése akár Happy End is lehetne, ha nem tudnánk, hogy 19 bátor katona lelte halálát a tragikus hadműveletben: 3 felderítő (akiket Luttrell testvéreinek tartott) és a lezuhant helikopter 16 "utasa". Apák, testvérek, fiak, vágyakkal, célokkal és reményekkel teli fiatalok, akik nem tudták, hogy ezen a távoli, kihalt hegyvidéken ér véget életük.

lone_survivor2.jpg

Végignézve a filmet, az ember több dolgon is elgondolkodik: hol rontották el a kommandósok, honnan volt erejük annyi ideig kitartani és miként lehetséges, hogy a vad afgán hegyek közt is akadnak olyanok, akik ismerik a könyörületet és akik készek fegyvert is ragadni önfeláldozó módon, idegenek védelmében. Ami a "hol rontották el" kérdést illeti: az a történet egyik fordulópontja, hiszen egyértelműen az a szitu a válasz, melyben elfogják, majd szabadon engedik az afgán pásztorokat (akik aztán rájuk hozzák a 200 tálibot). Hosszan vitáznak ezen, felvetve a pásztorok megölésének, megkötözésének lehetőségét is. Így utólag persze könnyű okosnak lenni és kijelenteni: megkötözni kellett volna őket, de sajnos nem ezt tették (pedig ez valóban nagy és végzetes hibát jelentett mindannyiuk számára).

Peter Berg filmje az egyik legjobban megcsinált háborús mozi: a főszereplők beleélik magukat karaktereik alakításába, a rendezés pedig pörgős és életszerűen mutatja be a 15 évvel ezelőtti eseményeket. Mindezekhez társul, hogy a helyszínek autentikusak és a háttéreffektek, zenék érzékletesen segítik a feszültségfokozást. A legtöbbet Wahlberg és Taylor Kitsch nyújtja: elszántságuk hihető, csak úgy, mint a végkimerülésig tartó küzdelmük. A néző teljesen átélheti a csapdába esett katonák érzéseit: félelmeiket, eltökéltségüket és fájdalmaikat. A Túlélőt minden háborús film kedvelőnek csak ajánlani tudom, értékelésem pedig erős 80%. 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2020.02.24.23:16

4 komment

Amikor lehunyod a szemed - ha egy kis rettegésre vágysz [46.]

2019. április 22. 13:45 - Filmelemző_

Meglehetősen ritka az eredeti sztorikat feldolgozó horror, ám az "Amikor lehunyod a szemed" legbelső félelmeinkre épít. Arra a kényelmetlen és idegesítő érzésre (melyet szinte mindannyian átéltünk már egyszer, amikor felébredtünk), nevezetesen, hogy magunkhoz térésünk után -- kicsit még félálomban -- néhány percig képtelenek vagyunk megmozdulni. 

mara.jpg

Clive Tonge filmje -- melyben a főszerepet a gyönyörű Olga Kurylenko (James Bond girl) játssza -- egy ősi álom-démon alakja köré épül, mely évezredek óta szedi áldozatait. Az angol nyelvterületeken csak Mara néven emlegetett rémség a nagyobb katasztrófák után bukkan fel azoknál, akiket lelkiismeret-furdalás gyötör. Többnyire éjszaka jelenik meg, amikor áldozata még mély álomban fekszik ágyában és éppen ébredezni kezd. Ekkor ott terem és megbénítja áldozatát, akinek így tehetetlenül kell végignéznie, hogy mellkasára ül és fojtogatni kezdi. Menekülés nincs, viszont Mara eljövetele nagyon is kiszámítható, lévén, hogy előtte megjelöli áldozatait, akiknek szemében apró bevérzés jelöli az elkerülhetetlent.

A főszereplő, Kate (Olga Kurylenko) egy rendőrségnek dolgozó kriminál-pszichológus, aki egy konkrét eset kapcsán ismeri meg Mara legendáját: egy átlagos amerikai családban nevelkedő 8 éves kislány, Sophie ugyanis szemtanúja lesz apja halálának, akit bár Mara öl meg, mégis édesanyját vádolják. Kate feladata kideríteni, hogy a kislány anyja gyilkos, vagy őrült. A csinos pszichológusnő nyomozásba is kezd, ám arra ébred rá, hogy furcsa gyilkosság másokkal is megtörtént már, sőt vannak, akiket meg is jelölt a démon. Ilyen Dougie is (Craig Conway), aki ismerteti Kate -tel Mara egész történetét. Kibontakozik egy szörnyű sztori: Mara már Krisztus előtti idők óta gyilkol és jajj annak, akit megjelöl. Egy idő után azonban a pszichológusnő is Mara "látókörébe" kerül és a démon őt is megjelöli. Az egyetlen mód a rémség elkerülésére, ha nem alszik el, de meddig lehet így kibírni? Ráadásul Kate nem is elsősorban önmagát félti, hanem Sophie -t, akinek megmentéséért bármire kész.

Az "Amikor lehunyod a szemed" az egész játékidő alatt fenntartja érdeklődésünket és kiszámíthatatlanságával, Mara időnkénti felbukkanásával folyamatos félelemben illetve izgalomban tart bennünket. A horrorok világában nem számít a legijesztőbb és legrémesebb filmnek, ám thrillerként nagyon is érdekes sztori, ami könnyen magával ragadja a nézőt. Mara kivitelezése egyébként elismerést érdemel: a frászt hozza bárkire.

mara2.jpg

A film negatívuma a "horror-szegény" kidolgozás: sokkal több kőkemény horror-jelenetet is elbírt volna ugyanis a sztori. Bár Mara valóban idegesítő jelenség (egészen jól kidolgozták alakját) és van a filmben pár jump scare is, összességében kicsit olyan light version érzésünk támad, ha végignézzük a 98 perces játékidőt. Lehetett volna beletenni pár meneküléses scene -t, vagy küzdelmet, de ezek lehetőségét nagyrészt kizárja az áldozatok lebénulása, mellyel a script kicsit öngólt lőtt magának.

Pozitívum viszont Olga Kurylenko alakítása -- aki bár fogyott a 2008-as Quantum csendje óta, azért így is feldobja szépségével az egészet -- hitelesen hozza a rendőrségi kriminál-szakértőt. Nem ártott volna viszont pár fordulat és meglepetés a történetben, bár csattanót azért kapunk a legvégére.

A filmet leginkább olyan horror-kedvelőknek ajánljuk, akik nem a kőkemény és véres jelenetek, halálos rettegéseiben szeretik kiélni a műfaj iránti rajongásukat, hanem a kicsit lájtosabb sztorikra fogékonyak. Értékelésünk: 65%

65_1.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2019.04.22.(13:20)

1 komment

A 2019-es, 91. Oscar gála [45.]

2019. január 23. 08:54 - Filmelemző_

Hamarosan itt az év második hónapja és ha február, akkor Oscar gála, mely idén február 24-én lesz megrendezve, a hollywoodi Kodak Színházban (mai, ismertebb nevén Dolby Theatre -ben). Az 1929 óta megtartásra kerülő filmes ceremónia igazi főszereplője, a díjakról döntő, 1937 óta fennálló Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS). A grémium ezúttal is 24 kategóriában döntött a jelölésekről. A legfontosabb kategóriák a következők: legjobb film, legjobb rendező, legjobb eredeti/adaptált forgatókönyv, legjobb férfi és női főszereplő. A hamarosan kihirdetésre kerülő győztesek egy-egy 33,2 cm magas, 24 karátos arannyal bevont szobrocskát kapnak, melyet eredetileg (1928-ban) George Stanley szobrász formázott meg. Ami a szobrok értékét illeti: eddig a legdrágább Oscar-szobor 860 ezer dollárért cserélt gazdát (2011-ben), a legolcsóbban pedig 2014-ben jutott hozzá valaki, potom 79 ezer dollárért egy árverésen. Érdekesség, hogy a szobrok előállítási költsége mindössze 500 dollár, de ha tömör aranyból lennének, sem kerülnének többe 325 ezernél.

oscar2019.jpg

Sajnos a díjak egyre kevésbé jelentenek garanciát a valódi minőségre, bizonyítják ezt az utóbbi évek is, hiszen 2016-ban a Mad Max - A harag útja 6 Oscart (!) kapott, majd 2017-ben a Nyálland La La Land (Kalifornai álom) szintén 6 arany szobrocskát vihetett haza, 2018-ban pedig A víz érintése tarolt (a halemberrel szexelő, néma takarítónő sztorijával). Idén a Fekete Párduc a legesélyesebb film, ami sokat elárul a 2019-es gála komolyan vehetőségéről. (nem mintha ne lennének a 2019-es jelölések közt értékes filmek). Természetesen az emlitett korábbi győztesek is mind látványos produkciók (főleg a Mad Max, mely tőlünk is sok dicsérő elismerést kapott), de valljuk meg: aligha a filmművészet remekei (nagyívű színészi teljesítményekkel és mélyen szántó gondolatokkal). Nagy harc várható egyébként a legjobb férfi főszereplő (best actor) kategóriában Christian Bale (Az alelnök), Rami Malek (Bohém rapszódia), Bradley Cooper (Csillag születik) és Viggo Mortensen (Zöld könyv) között. Blogunk is ennek eredményét várja leginkább.

oscar_2019_ferfi.jpg

A hölgyeknél (best actress) blogunk Yalitza Aparicio győzelmét jósolja, de itt is lehet meglepetés, főleg, hogy Glen Close -t idén már hatodszor jelölték és sokan vélik úgy  hogy munkássága alapján "kijárna" már neki egy szobrocska. Ami az idei Oscar-gála fő érdekessége, hogy hosszú évek óta most először fordulhat elő, hogy nem lesz házigazdája az eseménynek, hiszen Kevin Hart (botrányai miatt) visszalépett a feladattól, mást pedig nem találtak (legalábbis jelenleg így tudni).

oscar_2019_noi.jpg

És most nézzük a díjra jelölt filmeket, kategóriánként:

Legjobb film:

  • Fekete párduc
  • Csuklyások
  • Bohém rapszódia
  • A kedvenc
  • Zöld könyv
  • Roma
  • Csillag születik
  • Az alelnök

Legjobb férfi színész:

  • Christian Bale (Az alelnök)
  • Bradley Cooper (Csillag születik)
  • Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
  • Rami Malek (Bohém rapszódia)
  • Viggo Mortensen (Zöld könyv)

Legjobb női színész:

  • Yalitza Aparicio (Roma)
  • Glenn Close (The Wife)
  • Olivia Colman (A kedvenc)
  • Lady Gaga (Csillag születik)
  • Melissa McCarthy (Can You Ever Forgive Me?)

Legjobb férfi mellékszereplő:

  • Mahershala Ali (Zöld könyv)
  • Adam Driver (Csuklyások)
  • Sam Elliott (Csillag születik)
  • Richard E. Grant (Can You Ever Forgive Me?)
  • Sam Rockwell (Az alelnök)

Legjobb női mellékszereplő:

  • Amy Adams (Az alelnök)
  • Marina De Tavira (Roma)
  • Regina King (If Beale Street Could Talk)
  • Emma Stone (A kedvenc)
  • Rachel Weisz (A kedvenc)

Legjobb rendező:

  • Spike Lee (Csuklyások)
  • Pawel Pawlikowski (Hidegháború)
  • Yorgos Lanthimos (A kedvenc)
  • Alfonso Cuarón (Roma)
  • Adam McKay (Az alelnök)

Legjobb animációs film:

  • A hihetetlen család 2.
  • Kutyák szigete
  • Mirai
  • Ralph szétzúzza az internetet
  • Pókember: Irány a Pókverzum

Legjobb animációs rövidfilm:

  • Animal Behaviour
  • Bao
  • Late Afternoon
  • One Small Step
  • Weekends

Legjobb adaptált forgatókönyv:

  • Buster Scruggs balladája
  • Csuklyások
  • Can You Ever Forgive Me?
  • If Beale Street Could Talk
  • Csillag születik

Legjobb eredeti forgatókönyv:

  • A kedvenc
  • A hitehagyott
  • Zöld könyv
  • Roma
  • Az alelnök

Legjobb dokumentumfilm:

  • Free Solo
  • Hale County This Morning This Evening
  • Minding The Gap
  • Of Fathers And Sons
  • RBG

Legjobb rövid dokumentumfilm:

  • Black Sheep
  • Endgame
  • Lifeboat
  • A Night At The Garden
  • End Of Sentence.

Legjobb rövidfilm:

  • Detainment
  • Fauva
  • Marguerite
  • Mother
  • Skin

Legjobb idegennyelvű film:

  • Kafarnaum
  • Hidegháború
  • Mű szerző nélkül
  • Roma
  • Bolti tolvajok 

Technikai kategóriák (10):

 

Legjobb operatőr:

  • Hidegháború
  • A kedvenc
  • Mű szerző nélkül
  • Roma
  • Csillag születik

Legjobb vágás:

  • Csuklyások
  • Bohém rapszódia
  • A kedvenc
  • Zöld könyv
  • Az alelnök

Legjobb hangvágás:

  • Fekete párduc
  • Bohém rapszódia
  • Az első ember
  • Hang nélkül
  • Roma

Legjobb hangkeverés:

  • Fekete párduc
  • Bohém rapszódia
  • Roma
  • Az első ember
  • Csillag születik

Legjobb production design:

  • Fekete párduc
  • A kedvenc
  • Az első ember
  • Mary Poppins visszatér
  • Roma

Legjobb filmzene:

  • Fekete párduc
  • Csuklyások
  • If Beale Street Could Talk
  • Kutyák szigete
  • Mary Poppins visszatér

Legjobb dal:

  • Fekete párduc
  • RBG
  • Mary Poppins visszatér
  • Csillag születik
  • Buster Scruggs balladája

Legjobb smink és haj:

  • Határeset
  • Két királynő
  • Az alelnök

Legjobb kosztüm:

  • Buster Scruggs balladája
  • Fekete Párduc
  • Mary Poppins visszatér
  • A kedvenc
  • Két királynő

Legjobb vizuális effektusok:

  • Bosszúállók: Végtelen háború
  • Barátom, Róbert Gida
  • Az első ember
  • Ready Player One
  • Solo: Egy Star Wars-történet

 

Partner blogunk friss posztja: Shaft - ütős akciófilm

belyegkep_uj_1.jpg

*** 

2 komment

Miért annyira cool a Fury Road? [44.]

2018. november 28. 21:53 - Filmelemző_

Ha elgondolkodunk azon, hogy miért is annyira ütős a hat Oscart bezsebelt Fury Road (Mad Max - A harag útja), az idén már 73 éves George Miller 2015 -ös disztópikus látványorgiája, bizony sok minden eszünkbe juthat. Első helyen mindjárt a hihetetlen szín és formavilág, mely pörgős akciójelenetekkel, lehengerlő hanghatásokkal, zenékkel sokkolja érzékszerveinket, retinánkba égetve a mozgalmas jeleneteket. Csak kapaszkodunk és lélegzet visszafojtva igyekszünk mindent befogadni abból, amit kapunk. Mert bőven akad befogadni és feldolgozni való: a tempó rohanó, az ingerek pedig színesen találnak be percenként. Ez az a film, amin sem filozofálni, sem túl sokat gondolkodni nem érdemes. Egyszerűen el kell merülni benne, elfogadva a képtelenségeket is.

fury_road1.jpg

A sztori nem túl bonyolult: a világvége pusztulás után a túlélők különböző kolóniákban élnek, mégpedig vízben és növényzetben szegényes vidékeken. Ami valódi kincs az a benzin és persze az ivóvíz. Az előbbi a szórakozáshoz, zsákmányszerzéshez és a nagy távolságok megtételéhez szükséges, az utóbbi pedig a puszta élethez. Halhatlan Joe (Hugh Keays-Byrne) mindkettővel rendelkezik, így uralni tudja néhány száz fős kis közösségét. Vannak katonái, szolgái, alattvalói és saját vallása (Valhalla) is, melyet egyébként Miller a germán mitológiából vett kölcsön. És ha már kölcsönvétel: több olyan filmmotívum is akad, mely a XIX. században élt Észak-amerikai indiánokat idézi: mint például a kifestett harcosok alakjai és a harci dobok megszólaltatása támadáskor. Úgy tűnik Miller több kultúrából "gyúrta össze" a gonoszok seregét.

Ami az említett közösséget illeti: nem mindenki boldog a kolóniában: az egyik imperátor, Furiosa (Charlize Theron) például a szökésen gondolkodik, melyet a "nagy harci vassal" tervez végrehajtani, amikor épp a hatalmas tartálykocsival üzemanyagot szállítanának. A szökést végre is hajtja és magával viszi Halhatlan Joe néhány ágyasát is. (Köztük egyébként a legszebb, Rosie Huntington-Whiteley, aki nem mellesleg Jason Statham barátnője napjainkban.) A menekülés csak részben sikerül, mert ugyan melléjük szegődik egy hadfiú (Nux, alias Nicholas Hoult) és egy fogoly is (Mad Max, alias Tom Hardy), közben Joe egész hadserege indul a nyomukba.

fury_road2.jpg

A küzdelem folyamatos: a Furiosa vezette csapatnak le kell ráznia a sivatagi harcosokat és értelmes uticélt is kell találniuk. Közben Max -et befogadják, mert bebizonyítja, hogy nem akar ártani nekik és felettébb hasznos is, ha harcra kerül sor. Iszonyú látványosak a száguldás közben rögzített jelenetek: a tartálykocsit támadó ezernyi járműről érkező harcossal és a megannyi autóval, motorral, kocsival illetve fegyverrel. Miller semmin sem spórolt (hogy egy kis Jurassic képzavarral éljek).

fury_road3.jpg

Disztópikus akciófilmhez képest meglepően érdekesek és színesek a karakterek: a félkarú, de így is nőies Furiosa alakja például egyszerre testesíti meg a lázadó polgárt, a jogaiért küzdő nőt és a gyengéket védelmező elszánt harcost. Max Rockatansky (Őrült Max) pedig ezúttal esendőbb, hétköznapibb figura, gyengeségekkel és megfejthető jellemvonásokkal együtt. Mindkét színész - Charlize Theron és Tom Hardy is - zseniálisat alakítanak: játékukban a fájdalom, a végsőkig való kitartás és a társak elvesztésének gyötrelme éppúgy fellelhető, mint a szabadság iránti vágy.

fury_road4.jpg

A Fury Road egy látvány-orgia, hihetetlen "kirándulás" egy másik világba és egy elvarázsoló történet küzdelemről, harcról és élni akarásról. Főhősei szabadságra vágyó, meggyötört sorsú emberek, akik elszántan igyekeznek megszabadulni az őket körülvevő brutalitástól és gonoszságtól. A történet végére Furiosa, Max, Nux, a lányok és az idős hölgyek (akiket a "zöld hely" keresése közben találnak meg), valódi csapattá kovácsolódnak és életüket áldozzák egymásért. A film lehetne az önfeláldozás és összetartás "tanmeséje" is, de annál sokkal több: valódi filmélmény.

A magasztosnak is beállítható tartalom mellett pedig végig ott van a könnyed szórakozás érzése is, hiszen elképesztően cool, ahogyan felbőgnek a motorok, ahogyan Max a tartálykocsi tetején harcol a támadókkal és például ahogyan a sivatagban elhúznak a különböző autók, színes sokaságban, mindenféle szerkezetekkel. Izgalmas, lenyűgöző, néhol sokkoló. Nekünk pedig nincs más teendőnk, mint ellazulni, kiüríteni az agyunkat és 130 percre élvezni a látvány-orgiát. 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

belyegkep_uj.jpg

2018.11.28.21:54

***

4 komment

Kisiklottak: egy döbbenetes thriller [43.]

2018. augusztus 08. 01:20 - Dewer_

Nemrégiben tűzte az egyik kereskedelmi TV csatorna műsorára, a Kisiklottak (Derailed) című, 2005 -ös amerikai thrillert, Mikael Hafström (A rítus, Szupercella, 1408) rendezésében, Jennifer Aniston, Clive Owen és Vincent Cassel főszereplésével. A film megtekintése után az első szó, ami eszünkbe juthat, hogy "döbbenetes". Nem annyira a téma, vagy rendezés, sőt nem is az eget rengető színészi teljesítmények miatt, hanem a sztori fordulatos és nagyon is életszerű alakítása, vezetése okán.

kisiklottak.jpg

Bármelyikünkkel előfordulhat hasonló eset: utazunk a vonaton, majd egy szép és csinos nő megkörnyékez bennünket, mi meggondolatlanok leszünk és olyasmit teszünk, amit nem kellene. Majd egy banda zsarolni kezd bennünket és egyre mélyebbre süllyedünk. Egész addig, amíg már nem csak nyugalmunk, pénzünk, egzisztenciánk, hanem családunk, sőt puszta életünk is veszélybe kerül. 

Hafström zseniális rendezéssel valósítja meg az alaptörténetet: fokozatosan növeli a feszültséget és kelt egyre nagyobb és nagyobb zavart a nézőben, akit már az első 20 perc után magával ragad a bajba jutott átlagember helyzete. Mert pontosan azonosulni tud vele. A főhős, Charles Schine (Clive Owen) egy teljesen hétköznapi figura, unalmas melóval (sima reklámszakember), unalmas élettel és unalmas gondokkal. Ám egyszer csak semmi nem lesz többé unalmas körülötte, áldozattá válik. Aztán jön a nagy fordulat: Schine elhatározza, hogy kezébe veszi a kezdeményezést. Innentől válik a film igazán érdekessé: a kisember harcba kezd, amit megint csak át tudunk élni. Sőt szurkolni tudunk neki (és érte). 

Ami különleges: főhősünk (az átlagember) használni kezdi a fejét és lassan a bűnözők fölé emelkedik, mégpedig intelligenciája, találékonysága és némileg szerencséje révén is (ez utóbbit el kell ismerjük). Ráébred: semmi sem az, aminek látszik: a "csali nő" Lucinda (Jennifer Aniston) lebukik a férfi előtt. Mire a férfi szembeszáll a bandával és üldözött vadból, vadász lesz, majd megdöbbentő módon győzni tud. A bandavezér, Philippe (Vincent Cassel) azonban a legutolsó pillanatig nem adja fel. Összecsapásuk a film legvégén: váratlan, heves és meglepő. 

Az egész sztori kiszámíthatatlan, soha nem tudjuk, mi következik. A fordulatok folyamatosan fenntartják bennünk az érdeklődést, a film egyetlen percre sem válik unalmassá. Ebben óriási szerepe van a forgatókönyvnek, a rendezésnek és persze a legfőbb karakterek megjelenítőinek is.

kisiklottak2.jpg

A Kisiklottak döbbenetes thriller, mert átélhetően realista, jól megrendezett, izgalmas és hiteles alakításokkal leforgatott. Clive Owen és Vincent Cassel is óriásit nyújtanak: előbbi a belső gyötrődés, utóbbi a velőig hatoló gonoszság megjelenítésében erős. Ha az ember lelki szemei előtt egy gátlástalan és félelmetes gyilkost lát, akkor tényleg egy Cassel típusú pasas ugrik be neki. A közel 190 centis francia színész ideális választás volt a bandavezér szerepére. Jennifer Anistontól sajnos nem élete alakítását láthatjuk -- gyönyörű és elbűvölő természetesen, de egyáltalán nem hiteles a romlott és bandában ténykedő bűnöző karakterében -- viszont a nyomozó szerepében Giancarlo Esposito szintén fantasztikus. Ő a film harmadik nagy alakja. 

Külön kiemelendő, a film utolsó 15 perce, a börtönbe került Schine záró-jelenetével, amikor mindenki megdöbbenésére a befejezettnek hitt sztori egészen elképesztő utolsó fordulatot vesz. A hangeffektek és kamera-használat a végsőkig növelik a feszültséget a nézőben. Aztán a nyomozó felbukkanása és szavai tökéletes keretbe teszik az egész filmet:

"Azt akarja mondani, hogy legyőzte őt? [válasz:] - Talán csak szerencsém volt."

Ha negatív kritikát szeretnénk megfogalmazni: valamivel több akciójelenetet elbírt volna a történet és Lucinda karakterére sem biztos, hogy Jennifer Aniston volt a legtökéletesebb választás. A helyszínek megválasztásában is lehetett volna több változatosság. Ám minden egybevéve a Kisiklottak egy nagyon jól összerakott kis thriller, amit ajánlani tudunk minden krimi szeretőnek és azoknak, akik kedvelik a fordulatos, átélhető, életszagú történeteket. Értékelésünk: 85% 

4csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

belyegkep_uj.jpg

2018.08.08.01:19

***

1 komment

Solo: Egy Star Wars-történet [42.]

2018. május 28. 00:01 - Filmelemző

Spoiler mentes gyorselemzés

Izgalmas és lendületes kalandfilm, melynek azonban nyomokban sincs Star Wars jellege. Talán csak az Ezeréves Sólyom megjelenése okoz némi Csillagok háborúja utó-feelinget az emberben, máskülönben semmi az égvilágon. Viszont ha eltekintünk attól, hogy egy Star Wars filmet nézünk, a Solo valóban egy pörgős adventure (némi westernes beütéssel). A főhős, Alden Ehrenreich az 1977-es eredeti Han Solo karakter megjelenítésével küszködik, sajnos nem túl sok sikerrel. Alkata nem éppen a beképzelt, nagyszájú, jó humorú, de kőkemény csempész, űrvagány és bolygóközi bűnöző archetípusa, pedig annak idején Lucas és Ford éppen ilyen karakterré tették Solo figuráját. Az alig 28 éves Alden egy jóképű, csibészes tekintetű fickó, aki ugyan csábítóan tud nézni a nőkre, de nem nézni ki belőle ennél sokkal többet. 

solo1.jpg

Solo mellé - a film története szerint - egy egész kis csapat alakul: Woody Harrelson, a gyönyörű Emilia Clarke, és a Lando Calrissiant alakító Donald Glover részvételével. A helyzet az, hogy mindhárman jól hozzák karaktereiket. A főgonoszt, akinek mindannyian dolgozni kénytelenek (különben megölik őket) Paul Bettany alakítja. Játéka valahogy nem kelt éppen rettegést a nézőben, igazság szerint nem így képzelünk el egy fél galaxist uraló maffiavezért. Thandie Newtont sajnos hamar elveszítjük, de addig ragyogó a hölgy.

A sztori meglehetősen egyszerű: nagyjából vadnyugati típusú rablások sorozata, melyeket hőseink a főgonosz szolgálatában hajtanak végre. A leginkább karizmatikus figura Harrelson, nem pedig Alden (azaz Solo). Sajnos ez mind a forgatókönyv, mind a rendezés, mind pedig a két színész habitusa alapján teljesen nyilvánvaló a néző számára kábé az első 30 perc után. Látunk gyors tempójú akciókat, üldözéseket légpárnás autókkal, űrhajókkal, az Ezeréves Sólyommal, van néhány verekedési scene és kevéske űrharc. Nincs viszont nincs egy darab Jedi sem, nincs mindent átható erő-misztérium, nincs Birodalom, nincs Coruscant, nincsenek nagy űrcsaták, sehol az uralkodó, sehol Darth Vader és még nagyobb sajnálatunkra Ron Howard még a Lázadók Szövetségére is széles ívben tesz. (Pedig őket azért nagy pofátlanság volt kihagynia, lévén, hogy épp ott járunk időben, hogy Yavin előtt néhány évvel megalakuljon a Szövetség.) 

A Solo film érezhetően NEM akar Csillagok háborúja mozi lenni, egyetlen jelenetében sem. Ezen a téren még az anti Star Wars filmnek megírt Rogue One -on is túltesz. Ott legalább van galaktikus alapsztori, van űrcsata Scarif felett és fel-fel bukkan Vader nagy úr is. Itt viszont a franchise minden kelléke messzire lett száműzve. Maradt a Millenium Falcon és Chewbacca. De mondjunk azért pozitívumokat is: jól megcsinálták azt a scene -t, melyben Chewi és Han először találkoznak egymással, egészen elbűvölő Emilia Clarke, ahogyan szerelmesen néz Hanra és néhány menekülési, üldözési jelenet totál magával ragadja a nézőt. Kábé karakterhű Han és Chewi kapcsolata is a film alatt és az, ahogyan Han vezeti a Sólymot a Kessel-útvonalon (12 parsec alatt) tetszetős kivitelezésű. Lehetne viszont a filmben sokkal több humor, több szenvedély, több valódi harc, sokkal erőteljesebb Han Solo megjelenítés és nagyságrendekkel több Star Wars életérzés (Csillagok háborúja elem). 

Ami az értékelést illeti: ha a három klasszikus rész 9 pont körüli (legjobb természetesen a Birodalom visszavág), A Sith -ek bosszúja 8 pontos, az Ébredő erő és a Last Jedi pedig 7, illetve az előzmény trilógia másik két tagja a Zsivánnyal együtt 6 csillagot ér, akkor a Solo filmet a 6 pontosok közé tenném, max 6,5 -et adva Howardék kísérletére. 

65_1.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

belyegkep_uj.jpg

2018.05.05.28 (00:01)

5 komment

Deadpool 2 - picit gyengébb, de picit látványosabb [41.]

2018. május 19. 23:26 - Filmelemző

A John Wicket is rendező David Leitch mindent elkövetett, hogy felülmúlja a 2016 -os eredeti epizódot és látványvilágban ez nagyjából sikerült is neki. Drámát is kapunk bőven és humor terén sem marad el az egész, Tim Miller két évvel ezelőtti rendezésétől. Mi az akkor mégis, ami azt a benyomást kelti bennünk, hogy valahogy a végeredmény gyengébb lett, mint az első epizód? 

deadpool2.jpg

A válasz első része: a sztori, ami valahogyan ultragázra sikeredett. Spoiler-mentesen nehéz erről "beszélni", de a történet meglehetősen gagyi. Ráadásul az egyik legfontosabb karakter, Kábel (vagy Nathan Summers), a jövőből jött idegen (Josh Brolin) tökéletesen magyarázat nélküli figura. Pontosabban, ami magyarázatot kapunk róla, az nagyon "low quality". Felépítetlen, bemutatás nélküli, a sztorihoz nem passzoló, rögtönzött alak. Ugyanakkor maga Josh Brolin szenzációsan jeleníti meg. A "jól csinálja, csak épp karaktere gagyi" tipikus esete. 

Ryan Reynolds jól tolja és ezúttal sokkal emberibb is, valódi érzésekkel, néhol gyengén, néhol még komolyan is láthatjuk a filmben (ami kifejezetten jót tesz karakterének és játékának). Deadpool humora egyébként kicsit finomodott: ... az alpáriság, a durva szövegek mennyisége és a trágárság is érezhetően takaréklángra lett véve. Ez pozitívum, de valahogy "kilúgozta" a karaktert, afféle matiné változattá téve a figurát. Sokkal többször - szinte végig - láthatjuk "elefánthere" változatú arcát, bár mintha kicsit finomítottak volna megjelenítésén (bár így is elég borzasztó). 

Az akciójelenetek élvezetesek, rengeteg jó verekedéssel és kőkemény autós üldözésekkel. Teljesen új figurák is feltűnnek, bár ezek egy része teljesen felesleges. Morena Baccarin most is elképesztően szép és szexi, bár ebben a részben sokkal kevesebbet láthatjuk (a forgatókönyv gyilkos módon bánt vele). A 27 éves Zazie Beetz szerepeltetése is jó ötlet volt, azt hiszem férfitársaim nevében is mondhatom: elképesztően jó érzés volt bőrszerkós alakját stírölni. (az a homokóra alak ... istenem). T.J. Miller (Weaselként) ezúttal sem okozott csalódást, sőt, ami azt illeti a legtöbb jó poént épp neki köszönhetjük. 

Összességében azt mondhatjuk: a Deadpool 2 legnagyobb gyengéje a sztorija, melyen bőven dolgozhattak volna még. De talán úgy voltak vele: Ryan Reynolds és T. J. Miller így is hozzák majd a show -t, úgysem a történet lesz az érdekes. Tévedtek. Jó sztori nélkül ma már semmi nem működik. Bár egyelőre, 41 ezer szavazat után a második epizód úgy tűnik igen, hisz míg a D2 most 8,3 ponton áll az IMDb-n, addig az eredeti, kerek 8-on (igaz ott 726 ezer voks alapján alakult ki az eredmény). 

Nálunk az értékelés: 7 / 10 (szemben az eredetivel, mely megkapta a 8 csillagot). De persze így is szórakoztató és mindenkinek ajánljuk, aki kellően laza és szerette az első részt is. 

3esfel_csillag.jpg

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

belyegkep_uj.jpg

2018.05.05.19 (23:20)

***

1 komment
Címkék: Deadpool 2
süti beállítások módosítása