Megosztó és nagyon vegyes fogadtatású volt idén júliusban, Christopher Nolan történelmi drámája, a Dunkirk. A film a második világháború egyik fontos katonai eseményét, a Dynamo hadműveletet mutatja be, ami a Franciaország elözönlésére érkező német hadseregtől vereséget szenvedett és parton bekerített angol-francia katonák kimenekítését valósította meg.

A történelmi környezet egyértelmű: a Dunkirk (Dunquerce) városa mellett kialakult tengerparti katlan területén 400 ezer kiszolgáltatott (tüzérség és harckocsik nélkül maradt) szövetséges katona várja az elkerülhetetlennek tűnő halált. Ám ekkor két váratlan fordulat történik: egyrészt Hitler (ismeretlen okból) megállítja a német páncélosok előretörését, másrészt Anglia megindítja a csapdába esett katonák kimentését (a Dynamo hadműveletet)  Az Egyesült Királyságból katonai és polgári hajók százai indulnak a parton nyomorgók megsegítésére. A cél: 400 ezer angol-francia katona átmenekítése a 43 km széles La Manche csatorna túlsó partjára, Angliába. A feladatot megoldják: a katonák 90% -át megmentik.

Nolan a fenti eseménysort dolgozza fel, egyedi rendezéssel. Ami jó a filmben, az a több helyen monumentális látvány és a nagy számú statiszta ügyes mozgatása. Jó a kezdés is: néhány brit katona menekülése a német golyók elől, egyenesen a parton tartózkodó többi csapdába esett közé. A főszereplő, Fionn Witehead meggyőzően játssza a menekülést kereső, találékony angol kiskatonát. Ám a hatásos "nyitás" után jönnek a problémák: rengeteg a hiba, a csúsztatás és a hiteltelenség. Az egyik ilyen például az, hogy a duinkirki partok felett kibontakozó angol - német légi-háborút alig néhány géppel "csinálja meg" Nolan, ami nevetségessé teszi az egészet azok szemében, akik annak idején odafigyeltek töriórákon. Hasonló a probléma azzal a jelenettel is, ami egyébként a film érzelmi csúcspontja lehetett volna (ha el nem rontja Nolan), nevezetesen amikor fél Anglia indul el hajókon, hogy kimentsék "fiaikat" a németek karjaiból. Erre a rendező elegendőnek érzett 10 sétahajót "bevetni", teljes hiteltelenségbe fullasztva a scene -t.

Iszonyúan idegesítő (nálam fejfájást előidéző) az egész film alatt végig hallható effektek állandósága is, melyet néha őrületes hangerővel nyomatnak a fülünkbe (moziban halálos), máskor elhalkítanak, de mindig hallhatóvá tesznek. (Nincs szünet, nincs menekvés örökké hallható.) Ennek oka feltehetően az, hogy a rendező fenn akarja tartani a feszültséget bennünk, hogy átérezzük a német bombázók okozta riadalmat és halálfélelmet a parton. De felesleges, mert a folyamatos háttérzúgás nélkül is ijesztő a látvány, az effektek sora pedig inkább mesterkélt, idegesítő, olcsó és bosszantó egyszerre. Furcsa és érthetetlen a statiszták kérdése is. Részint örökké néma csöndben burkolóznak (néha kiállt csak fel valaki), részint soknak tűnnek ugyan, de messze nincsenek annyian, hogy hihető legyen a 400 ezres szám (amennyien valójában ott voltak akkoriban azon a bizonyos partszakaszon).

Végül komoly probléma a filmmel a karakterek mellőzése (senkiről nem tudunk semmit, mert egyetlen szereplő sincs bemutatva vagy "felépítve" számunkra) és ez érzelemmentessé, sterillé, sőt kicsit szürreálissá teszi az egész cselekményt. A nagy színészi teljesítmények az említett okból szintén hiányoznak a filmből, mondhatni: az egyébként jó színész Kenneth Branagh illetve Tom Hardy feleslegesen kerültek a stáblistára.

Összességében a Dunkirk egy látványosnak és hitelesnek tűnő háborús dráma, mely érezhetően meghökkenteni és lenyűgözni akarja nézőit, - főleg a sokkoló jelenetekre és hangeffektekre építve - ám az egyediséget, érzelmeket és sztorit kifelejtve a "képletből". Értékelésünk közepes, 6/10.

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***