A jelenleg mozikban futó legújabb Star Wars film (Az utolsó Jedik) kapcsán lett nagyon szembeötlő, hogy mennyire erős emóciókkal, végletekbe hajló kinyilatkoztatásokkal, sőt becsmérlő (fikázó) már-már hisztérikus kirohanásokkal tudnak sokan fogadni bizonyos filmeket. A VIII. részt elismerő (néhol kifejezetten dicsérő) posztok, elemzések alatt szinte mindenhol megjelentek a kötekedő hozzászólások, melyek a hibák konstruktív taglalásán túl, minden létező módon lehúzták a legújabb SW epizódot. A bírálók szerint nem volt jó a sztori, a látvány, a cselekmény, a színészek teljesítménye, gyakorlatilag semmi az égvilágon.

Elgondolkodtató volt számomra ez a mérhetetlen ellenségesség, de aztán magamból kiindulva kicsit érthetővé is vált. Történt ugyanis, hogy 2016 december 15-én, óriási várakozásokkal ültem be én is a Rogue One című Star Wars filmre, mert rajongóként a három és feledik részben hatalmas lehetőségeket láttam: nagyon sok Darth Vader jelenetre, fénykardozásra, a régi, klasszikus epizódok pozitív hangulatú, energiával telt megidézésére és a megszokott SW erő-misztikum megjelenésére számítottam. Hatalmas csalódottsággal távoztam a moziból, mert igazi Csillagok háborúja film helyett egy komor, barátságtalan, negatív hangulatú, érzelmek nélküli háborús drámát kaptam (faarcú színészekkel), minimális mennyiségű Darth Vader jelenettel, zéró misztikummal és az utolsó percekben egy alig 3 percnyi fénykardozással (ami nem is volt párbaj). Ráadásul az összes szereplő meghalt a film végére, ami mondjuk a negyedik részhez való kapcsolódás miatt várható volt ugyan, de mégis bíztam abban, hogy Gareth Edwards kitalál majd valamit és vagy nem hal meg minden kulcsszereplő, vagy legalább a másodvonalbeli figurák megmenekülnek. De Edwards alapos munkát végzett: mindenkit megahalasztott (az a tuti alapon) Emlékszem akkor én is a filmet becsmérlők táborát gyarapítottam.

Aztán nem régiben megjelent Az utolsó Jedik és fordult a kocka: ezúttal én voltam az, akinek elnyerte tetszését a darab és mások kezdték el a „fikázást” teli erőből, minden fórumon. Nekem tetszett a film lendületessége, a karakterek sikeresebb megjelenítése, a lenyűgöző látványvilág, az űrcsaták kivitelezése, a sok fordulat a történetben és mindezekért túl tudtam lépni az általam is érzékelt kisebb hibákon, blődségeken. Közben a másik oldalról láttam a helyzetet – a filmet védő SW rajongó és nem a vele elégedetlen kommentelő oldaláról - és megértettem valamit: mindig az erős érzelmi kötődés vált ki belőlünk heves reakciókat, vagyis csak azzal kapcsolatban tudunk igazán szélsőségesen megnyilvánulni, ami fontos számunkra. Akik ma null 24 –ben szapulják a VIII. epizódot és csalódottságuknak adnak hangot, valószínűleg tényleg sokat (vagy többet) vártak annál, amit kaptak. Ők azok, akik egy totál különböző sztorit, hangulatot és látványt szerettek volna a mozivásznon nézni és nem értékelik azt, ami végül Az utolsó Jedikből lett. A rajongók azon része, mely szerette a Rogue One fekete, drámaian komor, realisztikus háborús világát, nem nagyon tudott mit kezdeni a VIII. rész csetlő - botló, színes, meseszerűségével.

Nagy kérdés: merre tart a Star Wars franchise, J.J. Abrams merre fordítja majd a IX. epizód stílusirányát? Az Edwards fémjelezte komorabb jelleg, vagy a meseszerűbb könnyedség lesz túlsúlyban. A válasz alighanem a Disney irodáiban dől majd el, ha megszületik a végső ítélet Az utolsó Jedik sikerességéről. Egyelőre az IMDb –n az első 160 ezer rajongó szavazat-átlaga 7,8 pontra értékelte, ami épp megegyezik a Rogue One népszerűségével. (De természetesen ez az elkövetkező hónapokban nagyon sokat változhat.)

***