Soha nem volt könnyű feladat elemzést vagy kritikát írni rajzfilmről (animációról), de a Ferdinánd annyira élvezetes alkotás és annyi mondanivaló, illetve szépség van benne, hogy valójában nem nehéz recensiót készíteni róla. Szilveszter előtt kitűnő kikapcsolódás lehet a család számára, hiszen kicsiknek, nagyoknak és felnőtteknek is tartogat megható, tartalmas, vicces és nevettető pillanatokat.

A történet önmagában is egy kedves sztori, eredetileg Munro Leaf "tollából", még az 1936 -os esztendőből. Ekkor készült el ugyanis az alapmese, melyet aztán most elővett Carlos Saldanha és csapata. A rajzok gyönyörűek, a környezet nagyon szép, az összhatás pedig pozitív energiákat és feltöltődést adó. 

A mese helyszíne egy olyan spanyolországi ranch, ahol bikákat nevelnek különböző madridi viadalok számára. A főszereplő állatok, mind ennek a bizonyos ranchnak a lakói, köztük Ferdinánd a jószívű kis bika borjú is, aki miután édesapja elhalálozik, megszökik a farmról. Főhősünk sajátos kis egyéniség: bika létére ugyanis egyáltalán nem vonzza a harc és a küzdelem, mi több, inkább a virágokat kedveli. Szökését követően azonban megtalálja a számára ideális életteret: egy olyan tanyára kerül, ahol temérdek virág van, nem kell bikaviadalokra készülni és szerető kisgazda (egy aranyos kislány) simogatja folyton az egyre nagyobbra növekedő borjút. Idővel azonban Ferdinánd - a gondoskodásnak hála - hatalmasra nő és sajnos a baj is növekszik a méreteivel együtt. Egy alkalommal például akaratlanul az egész falut felforgatja, amiért a hatóságok befogják és elveszik kisgazdájától. Ferdinánd ekkor visszakerül arra a bika ranchra, ahol felnőtt. Itt új barátokra lel: egy zsémbes kecskére, három jópofa kis sünre és öt bikára, akik vele együtt készülnek életük egyetlen (és sajnos utolsó) bikaviadalára.

Ferdinánd a ranch legnagyobb bikája, mégis a jóság, a kedvesség és a szelídség sugárzik lényéből. Egyénisége mindenkire hatással van: lassan eltűnik a bikákból a keménység, az érzéketlenség, a vadság, helyébe pedig az összetartás költözik a szívekbe. Ferdinánd és csapata ekkor elhatározza, hogy megszöknek, ám az akció balul sikerül - bár hihetetlenül látványos jelenetet produkál - és főhősünk újra a rendőrök kezébe kerül. Ekkor már nincs mese: Ferdinándnak a madridi arénába kell mennie, hogy sok tízezer néző előtt küzdjön meg El Primeroval, Spanyolország leghíresebb torreádorával. Ez a rajzfilm csúcspontja: a hatalmas, ám szelíd bikának harcolnia kell az életéért. 

A Ferdinánd az emberi értékek filmje: megmutatja a gyerekeknek, hogy az összetartás és a szeretet sokkal fontosabbak, mint a folytonos versengés és a korunkat eluraló állandó harc. A film egy pacifista történet a sokféleség elfogadásról és a barátság erejéről. Szükség is van az ilyen jellegű művekre, hiszen a mai tizenévesek körében egyre inkább uralkodóvá válik a felnőttektől átvett harciasság, mely érezhetően az empatikus készségek, illetve filantropizmus rovására alakítja természetüket. A Ferdinánd a mainstream "farkastörvényekkel" szemben haladva egészen más ideákat követ. Szerethető, kedves kis történet, kiváló szórakozás a család számára.

Ha tetszett, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

***

A horror olyan műfaj, mely sajátos és széles rajongótáborral rendelkezik világszerte, miközben nagyon komoly blogger bázist is magáénak tudhat, sok ezer (vagy tízezer) félprofi és amatőr "szakértővel", elemzővel és a témával  behatóan foglalkozó megszállottal. A horror kedvelői ugyanúgy "szakosodnak", mint számtalan tudományos terület képviselő, így vannak például köztük szörnyfim-kedvelők, szellem-túlvilág mániásak, zombi-hívők, vámpírrajongók, vérengzős-tömeggyilkolós fanok és a pszicho-horrorok nézői. A műfaj szerteágazó jellegéhez társul, hogy nagyon sok ide sorolt film inkább tartozik a thriller vagy dráma kategóriájába és bizony néha nehéz egyértelműen megmondani egy alkotásról, hogy micsoda valójában. 

Ami a legjobb horrorfilmeket illeti, természetesen nagyon szubjektív, hogy ki mit tart kiemelkedőnek; ugyanakkor vannak olyan filmek, melyek tömegekben hagynak nyomot és szinte lehetetlen a hatásuk alól kivonni magunkat (sőt majdnem egyöntetűen elismerő a fogadtatásuk is). Ezek közül választottunk most hármat. 

Mártírok (Martyrs)

Pascal Laugier 2008 -as horror drámája nem az a film, amit bárki képes végignézni, pláne megemészteni. Felzaklatja az embert és nem csupán a rendkívüli kegyetlenségek, vagy a rengeteg vér miatt, hanem, mert a sztori önmagában is megrázó és nehezen feldolgozható.

A franciák által készített történetre sokan mondták már nemes egyszerűséggel, hogy "beteg" (és tegyük hozzá: van is ebben valami), ám nem intézhető el egyszerűen ennyivel. A Mártírok olyan dolgokat feszeget, amelyeken elgondolkodik a néző, pedig nagyon nem akar senki ilyesmikkel szembenézni. Rengeteg a brutális jelenet, melyekről sokáig azt hiszi a néző, hogy öncélúak és csak az elborzasztást szolgálják. Ám a sztori előrehaladtával kibontakozik a kép: a kínzások mögött egy szervezet áll és egy olyan cél, melynél hihetetlenebbet horrorfilmben még nem produkáltak. A film 2008 -ban nagy visszhanggal került bemutatásra és azóta is erősen megosztja a horror rajongókat. Bár az amerikaiak 2015 -ben elkészítették saját változatukat (franchise -zá téve az alapsztorit), az új verzió Michael és Kevin Goetz rendezésében meg sem közelíti Laugier filmjének színvonalát. Ami biztos: a franciák készítette Mártírok csak jó idegrendszerrel rendelkező, valódi hard core horror kedvelőknek való. Ők viszont ledöbbenten nézik majd (már ha bevállalják).

Alien filmek (1979 - 2017)

Igazi brand, hiszen 1979 óta mintegy 8 film készült ebben a franchise -ban: a Nyolcadik utas a halál, A bolygó neve halál, az Alien 3., az Alien 4., az Alien vs. predator, az Alien vs, predator Requiem, a Prometheus és a Covenant, bár sokan a versus filmeket nem sorolják a kánonba. Mi az Alien filmek sikerének titka? Három összetevő: a hitelesség (miért ne történhetne meg?), a tény, hogy egy saját világot teremt és végül: a látvány. A legutóbbit tekintve rajongók milliói lehetnek hálásak Hans Rudolf Giger (1940-2014), svájci képzőművésznek, aki 1979 -ben megtervezte és megalkotta a xenomorfok figuráját, létrehozva a filmtörténet legijesztőbb teremtményét.

Az alienek közel 3 méter magasak, vérük mindent szétmarni képes sav, szájukban egy külön belső fogsor is van, mely időnként kilökődik, óriási az erejük és hátborzongatóan szaporodnak: az emberek belsejébe helyezett petéből, ami megnő, majd kirobban a mellkason át. Bár a legutolsó rész középpontjában (sajnos) már nem az eredeti xenomorfok állnak, a franchise óriási rajongótáborral rendelkezik.

Fűrész filmek (2004 - 2017)

Ide is nyolc film tartozik, hiszen 2004 -től évente jelentek meg Jigsaw történetei, majd a 7. epizód után, hosszabb kihagyással, (7 év után) jött a 8. fejezet (2017-ben), a Fűrész 8 - Újra játékban. Az alaptörténet a Fűrész filmekben sem bonyolult: adott egy zseniális és tehetséges mérnök (John Kramer), aki megtudja, hogy halálos beteg és hátralévő ideje erősen korlátozott. Ekkor eldönti: halálos próbatételek elé állítja mindazokat, akik eltékozolják életüket és bűnök elkövetésével töltik hátralévő idejüket. A próbatételek - melyek többnyire különböző gépek vagy szerkezetek jelentette csapdák - brutálisak és szörnyű halált illetve hihetetlen szenvedést hoznak az áldozatoknak.

A kiszabadulásra is van mindig esély, de ahhoz rendszerint olyasmit kell(ene) megtennie a csapdába esetteknek, ami önpusztítást, öncsonkolást vagy óriási fájdalmat jelent(ene) számukra. A franchise zseniálisan van kitalálva: a néző egyszerre izgul az áldozatok kiszabadulásáért és borzong a csapdák kegyetlenségén, miközben belegondol, hogy ő vajon mit tenne hasonló esetben. Ám ezt a belegondolást kényelmes székekben ülve tesszük, teljes biztonságból szemlélve az áldozatok vergődését. Ősi, mély ösztöneinkre épít az egész, melyet teljes mértékben kiélhetünk a Fűrész-filmekben. A legtöbb Fűrész rajongónak van kedvenc epizódja (az enyém az I. és III.) és kedvenc csapdája; mert borzongani jó.

Ha tetszett, várunk a Facebook oldalunkon is!

***

Viccesre és kimondottan szórakoztatóra sikeredett Jake Kasdan látvány-vígjátéka, mely az idei filmes esztendő utolsó nagy dobása lett. A Jumanji folytatásától nem kell nagy ívű történetet vagy mélyen szántó gondolatokat, pláne nagy színészi teljesítményeket várni, csupán két órányi, önfeledt szórakozásra és nevetésre számíthat az, aki beül rá a moziba. Könnyed, kis bugyutaság ez is - mint annyi más popcorn-movie - (nem számíthat Oscarra, vagy az évszázad filmje címre) viszont nagyon jó szereplőkkel, eredeti poénokkal és igazán gazdag látványvilággal készítették el, ami éppen elég egy jó kis családi kikapcsolódásra, a két ünnep közt. Ha van valami, amiben átlag fölé emelkedik a film, akkor az ez a három dolog.

A sztori annyira gáz, hogy kár is időt vagy odafigyelést pazarolni rá, se logika, se értelem, se eredetiség nincs benne és nem is hasonlít az 1995 -ös eredeti sztorira. Ugyanakkor a Dwayne Johnson - Kevin Hart - Jack Black hármasa valóságos poénesőt zúdít ránk, kacagtató kalandokkal. Mindhárman szenzációsak, főként Kevin Hart illetve Jack Black, akiken képtelenség nem röhögni teli-szájjal. A helyszín a dzsungel, tele félelmetes állatokkal, kígyókkal, leopárdokkal, agresszív óriás vizilovakkal és a főhősök életére törő motoros banditákkal. 

A főszerepet egy kis csapat játssza, akik valójában középiskolás kamaszok, ám egy időre felnőtt testekbe kényszerülve küzdenek egy játékban az életben maradásért. Bőven elég ennyit tudni az alaptörténetről, a többit a látvány és a vicces beszólások adják a sztorihoz. Említésre méltó még a gyönyörű Karen Gillan jelenléte, aki hosszú combjaival, rövid kis sortjában határozottan feldobja a filmet, főleg a férfi nézők számára. De az övé a film legjobb scene -je is, amikor két banditát kel elcsábítania, amihez a "kiképzést" és a tanácsokat egy Jack Black férfi testébe bújt leányzó szolgáltatja.

A különlegességet is ez adja a sztorihoz, hiszen a szereplőgárda tagjainak úgy kell szerepeiket hoznia, hogy valójában kamaszok "bőrébe" bújnak. Ez különösen Jack Black számára lehetett kihívás, aki 48 éves kövér férfiként egy gyönyörű, karcsú, 18 éves kamaszlány viselkedését kellett megjelenítenie. Ám nem csupán "megoldotta" a helyzetet, de könnyfakasztó játékot produkált, pusztító jelenetekkel. Kevin Hart maga a komikum, a fickó már megjelenésével nevettet, egyszerűen árad belőle a vidámság. A Jumanjiban minden jelenete vicces, valósággal sziporkázik.

A Jumanji 2 (Vár a dzsungel) nagyszerű szórakozás a család számára, öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kikapcsolódást nyújt, a nagy beigli evések után. Értékelésünk simán 7 pont, a szereplők miatt. 

Ha tetszett, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

***

Nem akárkiről készített filmet idén tavasszal Cédric Jimenez, francia rendező: Reinhard Heydrich ugyanis, a náci Németország és a rettegett SS egyik legmagasabb rangú feje, a megszállt Csehország német helytartója, Himmler jobb keze és Adolf Hitler legmegbízhatóbb főembere volt. Kegyetlensége, precizitása, a zsidók kiirtását célzó tevékenysége és a minden birodalmi vezetőre kiterjedő nyilvántartása legendás és misztikus alakká tették még a legmagasabb rangú vezetők körében is. Egyes vélemények szerint még maga Himmler is tartott tőle, hiszen hivatala a "Birodalmi Biztonsági Főhivatal" (RSHA = Reichssicherheitshauptamt) még róla is mindent nyilvántartott (például pénz-tartozásait és nőügyeit). 

A film Heydrich 38 évig tartó életének felnőtt korszakát mutatja be, tengerésztiszti pályájától egészen haláláig, mely a második világháború, egyetlen komoly politikai merényletét jelentette. A játékidő első fele a náci vezető karrierjének emelkedésével és házasságával foglalkozik, míg második fele a merénylettel és annak megtorlásával. Érdekes Himmler és Heydrich viszonyának bemutatása, mely a kölcsönös tiszteleten alapul, bár a film egyik negatívuma, hogy kimarad a híressé vált jelenet, mikor Himmler "felvételizteti" Heydrichet és arra kéri: vázoljon fel egy olyan szervezetet, mely hírszerzéssel, megfélemlítéssel és a zsidók felkutatásával illetve állambiztonsági ügyekkel foglalkozik. Válaszul Heydrich pár perc gondolkodás után előadja a később létrejövő, mindenható RSHA szervezeti felépítését.

A HHhH (Himmlet agyát Heydrichnek hívják) erős hatást gyakorol az emberre. Kirajzolódik belőle Heydrich jelleme, bár szintén negatívum, hogy nem kapunk teljes képet. Bár látjuk egy nőügy miatt kerékbe tört tengerésztiszti karrierjét, majd furcsa házasságát a náci eszmék iránt elkötelezett Linával (Rosamund Pike), nem ismerjük meg az SS tábornok gondolkodásmódját, hétköznapjait, gyermekével való viszonyát és a "munkától" elkülönülő másik énjét (magánéletében). A főszereplő Jason Clarke összességében hiteles alakítást nyújt, bár külseje és fellépése nem idézi meg a valójában teljesen más megjelenésű, nagyon magas, vékony, szinte arisztokratikus és árja külsejű Heydrichet. Ami a többi szereplőt illeti: a Himmlert alakító Stephen Graham érdemel említést, aki viszont tényleg hasonlít a Reichsführerre, bár alakítása inkább közepes.

A két Heydrich: a valódi és az őt alakító Jason Clark

A filmben kevés a mozgalmasság: az első akció a történet közepénél "érkezik", amikor a csehországi SS rájön, hogy a britek Londonban kiképzett cseh ellenállókat dobtak le ejtőernyővel, Prága közelében. Megindul a nyomozás és rajtaütések sora, melyek alkalmával kivégzik a tartományi ellenállás szinte minden vezetőjét. A merénylet történet-hűen mutatja be a gyilkosságot és annak előkészítését. Az ellenállók először megfigyelik Heydrich szokásait, útvonalát, majd 1942 május 27 -én lecsapnak. A Prága egyik főutcáján, egyetlen sofőrrel közlekedő SS tábornok nyitott tetejű kocsiját megtámadják, ám az akció majdnem kudarcba fullad, amikor az egyik merénylő géppisztolya nem működik. Végül egy kocsi mellé dobott kézigránát detonációja sebzi meg súlyosan Heydrichet, aki csak kórházba szállítása után és 8 nappal a merényletet követően hal bele sérüléseibe. 

A gyilkosságot követően az SS vezetői éktelen haragra gerjedtek, ám ezt a film sajnos elmulasztja bemutatni. Himmler valójában 1942 júniusában tajtékzott a dühtől, hiszen legfontosabb emberét, egész hivatali rendszere legfőbb vezetőjét és kulcsemberét vesztette el. Különleges kapcsolatukra utal a film címe is, hiszen már akkoriban is az a hír járta a Wehrmacht és az SS bizalmas köreiben, hogy Himmler agya valójában Heydrich volt és a Reichsführer valójában mindent neki köszönhetett. 

A film vége a megtorlás borzalmait tárja elénk: Hitler és Himmler ugyanis parancsot adtak az összes merényletben résztvevő felkutatására és az őket segítő Lidice falu lakóinak kiirtására. Az SS megdöbbentő alapossággal és gyorsasággal göngyölítette fel az ügyet, kivégezve minden abban résztvevő ellenállót. A drámaiság szinte sokkoló, a náci katonák kegyetlenkedései székhez szegezik a nézőt.

Ami a további negatívumokat illeti, a film egyáltalán nem említi meg Heydrich karrierjének csúcspontját, a zsidók kiirtását elrendelő 1942 januári wanssee -i konferenciát, ahol az SS vezető, mint a Führer teljhatalmú megbízottja, házigazdaként vett részt és ahol Hitler nevében elrendelte 11 millió európai zsidó haláltáborokban történő elgázosítását. Kissé aránytalan a film időbeosztása is: túl sok időt szán a megtorlásra (és a végső "csatára" egy templomban) miközben túl keveset mutat Heydrich előéletének illetve jellemének részleteiről. Hatásosak viszont a forgatási helyszínek, a második világháborús Prága és a Budapesten felvett jelenetek képi világa.  

Összességében a HHhH egy nagyrészt történelem-hű film a második világháború egyik legrettegettebb alakjáról,  ám különleges jellemábrázolás nélkül, számtalan "ziccer" kihagyásával, aránytalanul a merényletre fókuszálva. Értékelésünk 6,5 / 10. Közepesnél valamivel jobb.

Ha tetszett, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

A nagy ünnepek alatti filmnézésből nem maradhat ki az Avatar. James Cameron 2009 -es kalandfilmje valódi különlegességként lett világszerte sikeres és hozott 2,8 milliárd dollárt a készítők számára (főként a Twentieth Century-Fox kasszájának, ami azóta is filmes rekord). A 4 éven keresztül készített, 60% -ban számítógépes grafikákból álló, 40% -ban pedig élőszereplős, Kaliforniában, Hawaiin és Új-Zélandon felvett mű szinte mindenkire nagy hatást gyakorolt, aki csak 8 évvel ezelőtt, először látta. Hihetetlen volt a képzeletbeli Pandora bolygó - lebegő hegyeivel gigantikus méretű fáival, félelmetes lényeivel - és lenyűgözőek a hatalmas, kék színű humanoid lények is, a Na'vik is, csak úgy, mint az először itt alkalmazott "moition capture" kameria-technika által megteremtett elvarázsoló világ. Tátott szájjal néztük a moziban 3D -ben és szinte sokkolt bennünket amit láttunk, nehezen befogható, ingergazdagságában. 

Az Avatar, mint film csak két külön kategóriában értékelhető: az egyik a fantasztikus látvány, a másik pedig maga a történet. Ami az előbbit illeti, arra alig akadnak szavak, gyakorlatilag felülmúlhatatlan. Ami viszont a sztorit és a színészi teljesítményeket illeti, sokkal egyszerűbb az elemzés. A történet ugyanis nem túl bonyolult, egyetlen szálon fut és erős "áthallást" mutat a 200 évvel ezelőtti indián-történetekkel, melyekben szintén egy-egy kizsákmányolásra "ítélt" törzs küzdelmét nézhetjük végig. Azokban a bizonyos régi indián-sztorikban a kiszolgáltatott törzsek földjeit vették el a megjelenő fehérek, tűzfegyvereikre támaszkodva, míg az Avatarban egy értékes ásványt akarnak elhozni a sokkal fejletlenebb Na'vik bolygójáról. Mindkét esetben a gonosz fehér-ember az agresszor, aki modern gépeivel, pusztító fegyvereivel leigázza a bennszülötteket - mégpedig  pénzért, földért és haszonért - miközben tönkreteszi az adott területen élők természeti környezetét. A néző akaratlanul is mindig az elnyomottakkal érez együtt, nekik szurkol és az ő harcukat tartja jogosnak. Nincs ez másként az Avatarban sem. Mindannyian Jake Sullynak (Sam Worthington) drukkolunk, aki rokkant tengerészgyalogosként vállalja, hogy egy Na'vi testben az őslakosok közé kerül és ráveszi őket a békés együttműködésre. Küldetése azonban szinte reménytelen, hiszen két teljesen más kultúra közé próbál hidat verni: egyik oldalon az önző és kapzsi emberek, másikon a természetet tisztelő, önzetlen Na'vik. A háború elkerülhetetlen a két faj közt, ám meglepő végeredményt hoz.

Az Avatár különlegessége a hihetetlen látványvilág mellett a mondanivaló, melynek lényege, hogy meg kell(ene) becsülnünk mindezt amink van: a családot, a szeretetet, a természet és főleg Földünk szépségét, a környezetet melyben élünk (növények, fák, erdők) és feladatunk óvni, védeni az élet szépségeit. A film mellbevágó élességgel döbbent rá bennünket arra, hogy elfelejtettük őseink hitét, hagyományaink tiszteletét és a természet szeretetét. 

Magával ragadóak a helyszínek és megkapó a sztori egyszerűsége is. Sam Worthington nagyszerűen alakítja a tanulságokra velünk együtt ráébredő, kiábrándult, kiégett katonát, aki a történet végére a Na'vik legnagyobb barátja és segítője lesz. Gondolkodásának átfordulása a történet egyik színfoltja. A filmtörténet több, hasonló átfordulást is megmutatott már, elég például a 2003 -as "Az utolsó szamuráj" -ra gondolnunk, ahol Tom Cruise a japán szamurájokat védi a nyugatosodóktól, vagy ott az Oscar-díjas "Farkasokkal táncoló", ahol a katonaként szolgáló Kevin Costner áll az indiánok oldalára.

Dicséret illeti Sigourney Weavert alakítását is, aki hitelesen alakítja az elvakult, természetimádó tudóst. A gyönyörű Zoe Saldana ugyan nem látható testi valójában, mégis felismerhetőek vonásai Na'vi testben is. (Ez egyébként is furcsa érdekessége a filmnek: az egyes színészek arcvonásai megjelennek Na'vi külsőben is, így csodálhatjuk meg a félig ember féli Na'vi Sigourney Weavert.) Saldana kisasszony vékony, sportos, nyúlánksága egyébként is közel áll a Na'vik alkatához. 

Ami a negatívumokat illeti: kevésről beszélhetünk, de talán a már említett sokszorosan lemásolt (vagy jóindulattal fogalmazva: megidézett) alaptörténet "csavaroktól mentes" újrahasznosítása ide tartozik. Mégis, összességében az Avatar a filmtörténet egyik legkülönlegesebb alkotása, mely mindenkor jó szórakozást nyújt a család számára, akár a karácsonyi ünnepek alatt is. 

Az Avatar MAFAB adatlapja itt található!

***

Az ünnepekre betervezett nagy családi tévézésekre nem csupán a részletes film-elemzések és kritikák segítségével lehet felkészülni, hanem sokat segíthetnek az ötlet-adó listák is. Blogunk egy 50 filmből álló listával próbál hozzájárulni a megfelelő filmek kiválasztásához, kiemelve a legjobbakat. Fogadjátok szeretettel, és ...

Boldog Karácsonyt Kívánunk minden kedves olvasónknak!

1. Polár expressz (2004)
2. Igazából szerelem (2003)
3. Tapló télapó (2003)
4. Grincs (2000)
5. Nicsak, ki beszél most (1993)
6. Szellemes karácsony (1998)
7. Négy karácsony (2008)
8. Kelekótya karácsony (2004)
9. Reszkessetek betörők 1., 2., 3., 4.
10. Szerelem a végzeten (2001)
11. Holiday (2006)
12. Túlélni a karácsonyt (2004)
13. Hóbarát (1998)
14. Ki  a télapó? (2000)
15. Télapu 1., 2., 3.
16. A karácsony története (2007)
17. Hull a pelyhes (1996)
18. Karácsonyi lidércnyomás (1993)
19. Hivatali karácsony (2016)
20. Karácsonyi ének (1938)
21. Bunyó karácsonyig (1994)
22. Karácsonyi vakáció (1989)
23. Csoda New Yorkban (1994)
24. Télbratyó (2007)
25. Kőkemény család (2005)
26. Segítség, karácsony (1994)
27. Huncut karácsony (2003)
28. Mi a manó? (2003)
29. Látástól Mikulásig (1998)
30. Szörnyecskék (1984)
31. Karácsonyi csók (2011)
32. Rabold el a télapót (2002)
33. Denisz a komisz karácsonya (2007)
34. Rudolf a rénszarvas (1998) rajzfilm
35. Káosz karácsonyra (2015)
36. Karácsonyi naptárpasik (2009)
37. Kiskarácsony mindenáron (2006)
38. Aludj csak, én álmodom (1995)
39.  Karácsony Cunnecticatban (1992)
40. Az élet csodaszép (1946)
41. Drágán add az életed (1988)
42. Twist Olivér (2007)
43. Karácsony a kastélyban (2011)
44. Jégvarázs (2013) rajzfilm
45. Volt egyszer egy karácsony (2000)
46. Beethoven karácsonyi kalandja (2011)
47. Szuperkarácsony (2012)
48. Karácsonyi láz (2002)
49. Régimódi karácsony (2010)
50. Cserebere karácsony (2006) 

Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

***

Sok poszt, elemzés, kritika és vélemény jelenik meg mostanában a Star Wars legújabb, VIII. fejezetéről, de hát ez a hónap a Csillagok háborúja hónapja, a sokak által már egy éve várt Star Wars film megjelenésének időszaka. Az utolsó Jedikről utoljára írunk, amikor azt vizsgáljuk, milyen tényezők szólnak a film mellett - vagyis milyen pozitívumai vannak - és mely tényezők szólnak ellene, azaz mely negatívumok tűnhetnek fel számunkra. Mielőtt belekezdenénk, egy érdekes észrevétel: a film jelenleg az IMDb -n, közel 200 ezer szavazat után 7,7 ponton áll, vagyis az elmúlt 10 napban lassan, de fokozatosan esett és az Ébredő erő, illetve a Rogue One értéke alá csökkent. (Előbbi 8,1, utóbbi 7,8 ponton áll.)

Az eddigi fejezetek pontváltozásait véve alapul, az elkövetkező hónapokban további csökkenés következhet, de kérdés hol áll majd meg, vagy növekedhet e még? De nézzük előbb a pozitívumokat:

1. Eredetiség: Az utolsó Jedik első és legnagyobb pozitívuma, hogy nem érezhető rajta másolási szándék, a film egyedi, önálló úton jár. Rendezése innovatív, újító jellegű: felvállalja bizonyos korábbi berögződések felrúgását, miközben megőrzi a Star Wars hagyományait, régi stílusjegyeit is. 
2. Bizakodó hangulat: Második helyen említhető a pozitívumok sorában, hogy Rian Johnson úgy tudott egy alapvetően kudarcokkal teli, vesztes történetből - a lázadók folyamatos vereségeiből - egy bizakodó hangulatú, reménnyel teli, és mégis csak vidám sztorit készíteni, hogy közben a harc és a karakterek küzdelme, nem pedig a szomorúság, vagy letargia kerül előtérbe. 
3. Látvány és űrcsaták: Egyértelmű pozitívuma a VIII. fejezetnek, hogy iszonyúan látványos. Jól kidolgozottak az űrcsaták és tetszetősek a fénykard jelenetek is - Snoke előtt, illetve a végén a Crait bolygón. Nem lehet panaszunk a harci jelenetek mennyiségére, talán egyetlen korábbi epizódban sem kapunk ennyit belőlük.
4. A legfőbb karakter fejlődése: Az utolsó Jedikben Kyle Ren a legfőbb figurává nőtte ki magát és külön kiemelhető pozitívum karakterének fejlődése. Láthatjuk vívódásait, fordulatait, belső küzdelmeit. Dícséretet érdemel a Kylo Rent alakító Adam Driver játéka is, mely óriásit fejlődött a VII. rész óta.
5. Szerethetőség: Ötödik pozitívumként emelném ki a szerethetőséget, a karakterek emberközeli, barátságos jellemét, az egyes figurák csetlő-botló ügyetlenkedéseit, tréfáikat, még a halál torkában is. Vannak olyanok, akiknél mindez inkább negatívum (ez valahol szubjektum), de mégis csak oldják a téma kudarcokkal teli jellegét.

És most következzenek a negatívumok, melyekből szintén ötöt választottunk ki, az 5 leginkább szembeötlő hibát, következetlenséget, problémát és bakit:  

1. Túl sok történetszál: Első helyre tenném a történet felaprózódottságát, vagyis azt, hogy túl sok történetszálon zajlanak az események, így a néző nem tud egyetlen fő eseménysorra koncentrálni és abban elmélyedni. Johnson mindent akar, a "sokat markol, keveset fog" klasszikus esetének hibájába esve.
2. Felesleges tévutak: Ugyancsak a maximalizmus (hozzunk ki minél többet a sztoriból) problémáját mutatja a felesleges résztörténetek, jelenetek zsákutcája, melyekben sehová nem vezet az adott scene, csak az látszódik, hogy a rendező még egy új lényt, egy helyszín és egy új kalandot akar a sztoriba beleszorítani.
3. Leia karaktere: A hercegnő karaktere végig problémás: megdöbbentően gagyira sikeredett egyik jelenete (a világűrben) és az is meglepő, hogy bár a színésznő (Carrie Fisher) szegény 2016 karácsonyán elhunyt, filmbéli énje megússza a VIII. epizód "kalandjait" és a túlélőként "várja" a IX. részt, amire természetesen Leia szempontjából már nincs esély (max számítógépes trükkökkel). 
4. Snoke kiírása: Rian Johnson nem kedvelte Snoke alakját, - melyet még elődje, J.J. Abrams csapata kreált a VII. epizódra - és amint lehetett ki is írta az eposzból, méltatlanul kezelve a karaktert. A legkevésbé sem törődött Snoke múltjának, rejtélyének megmagyarázására és durva egyszerűséggel szabadult meg tőle (spoiler nélkül többet nem lehet erről elárulni). Ám ez a rendezői eljárás a film egyik negatívuma lett.
5. Luke eltűnése: Luke Skywalker a Csillagok háborúja űreposz egyik kulcsfigurája, egyes felmérések szerint a Leia után leginkább kedvelt karakter. Ehhez képest morcos öregúrként tűnik fel a film első felében, majd meglepő fordulat derül ki róla, végül szokatlan (SW idegen) módon veszi fel a harcot Kylo Rennel és tűnik el. Ha azt mondjuk: Johnson különös módon bánik Luke karakterével, enyhén fogalmazunk. De ez is a VIII. epizód egyik egyértelmű negatívuma.

Ennyi körülbelül, de hozzáteszem: még vagy tucatnyi kisebb - nagyobb pro és kontra érv, tény, vagy jellemző hozható fel a VIII. epizód kapcsán. A film fogadtatása nagyon vegyes volt, értékelése pedig csökkenő szintű rajongást mutat. Ha a jelenlegi 7,7 pontról 7-re, vagy az alá zuhan, akkor a jelenlegi középmezőnyből a kilenc részes saga utolsó három epizódja közé kerül. 

***

A romantikus vígjátékok mestereként ismert rendezőnő, Nancy Meyers, - többek közt a Kezdő, az Egyszerűen bonyolult, az Örömapa és a Mi kell a nőnek készítője - különleges filmet "rakott össze" 2006 -ban, mely vígjátéki kategóriában meglepően jó fogadtatásban részesült mind a szakma, mind a rajongók részéről. Blogunk a karácsonyi ünnepekre második ajánlatként - a Túlélni a karácsonyt után - a Holidayt javasolja, mégpedig elsősorban felnőtt nézőknek.

A főszereplők: Cameron Diaz (Kéjjel-nappal), Kate Winslet (Titanic), Jude Law (Ellenség a kapuknál) és Jack Black (King Kong) kitesznek magukért, mindannyian parádés alakítást nyújtanak. Közülük Diaz - Law párosa emelkedik ki, egyszerre vices és megható pillanatokat okozva. A Holiday egy intelligens, többrétegű vígjáték, elgondolkodtató fordulatokkal, szerethető karakterekkel és egy igazán jópofa sztorival.  

Két, saját életében csalódott nő - egy londoni és egy Los-Angelesi hölgy - pár napra otthont cserélnek, hogy egymás távoli házaiban pihenjék ki problémás, zátonyra futott kapcsolataikat. Magányra, gondolkodásra, kényelemre vágynak és arra, hogy önmagukat kényeztetve, kicsit megszabaduljanak hétköznapjaik nyűgétől. Ám terveik nem egészen úgy valósulnak meg, ahogyan várják: Amanda (Cameron Diaz) megismerkedik, a gyermekeit egyedül nevelő, jóképű Grahammal (Jude Law), Iris pedig (Kate Winslet), a bohóckodó Miles -szal (Jack Black) és az idős hollywoodi filmes Arthurral (Eli Wallach). Ezek a találkozások, mindkét hölgyre nagy hatást gyakorolnak, bár elsőre nem tudatosul bennük, később megértik: megtalálták azokat az embereket, akik egész életükben társaik lehetnek. 

Persze bonyodalmak nehezítik a beteljesülést: Graham nem költözhet kisgyermekeivel a távoli USA -ba, Amandát viszont oda-köti hivatása. A film egyik értéke annak megvilágítása, hogy az életben a kapcsolatok a legfontosabbak. Kapcsolatok érdekes emberekkel és természetesen életünk párjával. Szintén hangsúlyt kap a magányos, gyermekeiket egyedül nevelő emberek helyzete, mindennapi küszködésük a gondok önálló viselésével és gyermekeik (nehézségek ellenére is) egészséges személyiségű felnőttekké nevelésével. 

A Holiday remek karácsonyi szórakozást nyújt szellemes párbeszédekkel, vicces szituációkkal (ezek egy részét Jack Black szállítja), romantikus helyzetekkel, egy szerelem kibontakozásával és egy Hollywoodban megöregedett rendező különleges életének megmutatásával. Mindez Hans Zimmer gyönyörű zenéivel kiegészítve garantálja egy csodálatos film élvezetét. Ami a "mellékszálat" illeti: Arthur Abbott, aki Iris segítségére támaszkodik (rövid ismeretségük dacára) a film egyik legérdekesebb karaktere: beszél az 50-60 évvel ezelőtti Hollywoodról és az élet rövidségéről. Iris és Arthur barátsága a film egyik tagadhatatlan színfoltja. 

Tetszetős a film képi világa, fényképezése is, csakúgy, mint az a bizonyos London környéki kis házacska, ahol Amanda átmenetileg megszáll. A kis lak hihetetlenül barátságos, meleg, meghitt légkört áraszt, azt sugallva: "itt békére lelsz és nyugodtan nyalogathatod lelki sebeidet". A helyszínt isten is pihenésre, elmélkedésre, írásra, vagy éppen karácsonyozásra teremtette. (Azt gondolom sokan ábrándoztunk már egy ilyen parányi kis házacskáról egy eldugott, erdők övezte környéken, ahol valód feltöltődés várhat ránk, távol a megszokott, hajtós hétköznapok rohanásától és taposó-malmától.) Gyönyörűek a Los Angelesben felvett jelenetek is, Amanda valódi házával, annak hihetetlen luxusával.

A Holidayt szívből ajánlom fiataloknak, felnőtteknek, szülőknek, párkeresőknek, időseknek és mindenkinek, aki szeret szellemes, intelligens, szórakoztató és romantikus történetekben elmélyedni az ünnepek alatt. 

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

***

A 2017 -es esztendő filmes szempontból gazdag, de nagyon vegyes felhozatalú év volt, rengeteg sikerrel, de számtalan csalódással is. Ha végigtekintünk az idén bemutatott filmes alkotások listáján három kategóriát tudunk kialakítani: a sikert aratott filmek csoportját, a csalódásokat és a vegyes fogadtatású műveket. Nézzük tehát most ezeket, a tőlünk megszokott tömörséggel, mindhárom kategóriából 6-6-6 filmek kiemelve (és hozzátéve: a siker vagy csalódás kategória az itt következőkben saját értelmezésünket tükrözi):

Sikert aratott 2017-es filmek:

Egyértelműen ide tartozónak érezzük az Utazókat (Passengers), melynek bemutatója átcsúszott az idei évre. Az IMDb negyedmillió szavazó véleménye szerint 7 pontra értékeli, tőlünk 8,5 -ös pontszámot kap Morten Tyldum rendezése, mégpedig a különleges téma, a rendkívüli rendezés - forgatókönyv és Jennifer Lawrence miatt. Ugyancsak sikernek tekinthető a Get Out (Tűnj el), Jordan Peele sajátos thrillere, mely fordulatokkal és sokkoló tartalommal hagy nyomot az emberben. Harmadik sikerfilm nálunk a Wonder Woman, fantasztikus látványvilágával és a gyönyörű Gal Gadot egyedi, színes és emlékezetes alakításával. Negyedik helyen említjük Christopher Nolan háborús drámáját, mely a Dunkirk címet kapta, utalva a második világháborúban itt zajló megdöbbentő események helyszínére. Az idei sikerfilmek listáján szereplő két utolsó film: a Thor: Ragnarök - mely az egyik legjobb Marvel produkció lett (humorral, látvánnyal) Taika Waititi kiváló rendezésében - és a jelenleg mozikban vetített, meglehetősen megosztó fogadtatásban részesített Az utolsó Jedik. Blogunk azon oldalak közé tartozik, mely inkább pozitívan ítéli meg Rian Johnson Star Wars alkotását, elsősorban a fordulatosság, a karakterek felépítettsége és a hihetetlen látványosság miatt.

Csalódást okozó 2017 -es filmek:

Ide azokat az alkotásokat soroljuk, melyek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket és várakozásokat. Összesen 6 film tartozik a kategóriába, 6 egyértelmű csalódás. Elsőnek itt a Szárnyas fejvadász (Blade Runner 2049), mely Denis Villeneuve rendezése, Ryan Gosling, Harrison Ford, Jared Leto és a gyönyörű Ana de Armas főszereplése ellenére inkább közepes lett, mint kiemelkedő. Folytatásban második helyen szerepel a John Wick 2, mely elcsépelt, unalomba fulladt nagy akciómasszát hozott csupán. Ugyancsak csalódás az Alien Covenant, a különben zseniális rendezőként ismert Ridley Scott alkotása. Az Alien sorozat legújabb részének sekélyes, logikátlan története, gyenge karakterei és a megszokottnál sokkal halványabb látványvilága (idegenjei) még akkor is csalódást hoztak, ha különben Michael Fassbender rendesen kitett magáért. Csalódás volt Charlize Theron és James McAvoy látványosra tervezett, ám lapossá vált akcióthrillere, az Atomszőke is. Zárásul a két szintén félrement film: az IMDb -n is csak alig 6 pont fölé emelkedő Páncélba zárt szellem, - Scarlett Johanssonnal - és a sokak által nagyon várt krimi, az Agatha Cristie regényéből készített, Kanneth Branagh által rendezett Gyilkosság az Orient expresszen. 

Vegyes fogadtatású filmek:

Sajátos kategóriát jelent azok a filmek, melyeket nem lehet egyértelműen sem csalódásnak, sem sikernek nevezni, annyira vegyes volt fogadtatásuk. Egyesekben akadnak kiemelkedő színvonalú jelenetek, miközben alapvetően gagyi sztorit, forgatókönyvet, rendezést és színészi teljesítményeket tudnak felmutatni, másoknál alapjaiban van rendben a film és csak néhány jelenet a "gázos". A vegyes filmek körében első helyen áll a Halálos iramban 8, a "gagyi és látványos" tipikus keverékeként, illetve a Viszkis mely Antal Nimród alkotásaként az egyik leginkább várt magyar filmek egyike volt idén. Megosztó film lett a Nyomd, bébi nyomd (Baby Driver) is, Edgar Wright műve, mely (bár sokan dicsérik), valójában lapos és unalmas akció-vígjáték lett. Nagyon vegyesen fogadták világszerte a legújabb Karib tenger kalózait is (Salazar bosszúja), annak ellenére, hogy a Sandberg - Ronning páros, rekordszintű, 350 milliós költségvetéssel forgatta le. Nem volt egyértelmű siker a Kong a Koponya sziget és a Kingsman 2 sem, előbbi 6,7, utóbbi pedig 7 pontig jutott a rajongóknál (IMDb), noha 8 pont fölé "saccolták" az elemzők és a rajongók is egész évben várták bemutatásukat. Különösen a Kingsman 2 volt fájó módon eltolt Bond-paródia, leginkább a nagyon túltolt kreténség tobzódásában. 

Persze nagyon sok film kimaradt listánkból, célunk nem is az összes idei film értékelése volt, csupán néhány idei jellegzetes alkotás megemlítése siker szempontjából. 

***

A jelenleg mozikban futó legújabb Star Wars film (Az utolsó Jedik) kapcsán lett nagyon szembeötlő, hogy mennyire erős emóciókkal, végletekbe hajló kinyilatkoztatásokkal, sőt becsmérlő (fikázó) már-már hisztérikus kirohanásokkal tudnak sokan fogadni bizonyos filmeket. A VIII. részt elismerő (néhol kifejezetten dicsérő) posztok, elemzések alatt szinte mindenhol megjelentek a kötekedő hozzászólások, melyek a hibák konstruktív taglalásán túl, minden létező módon lehúzták a legújabb SW epizódot. A bírálók szerint nem volt jó a sztori, a látvány, a cselekmény, a színészek teljesítménye, gyakorlatilag semmi az égvilágon.

Elgondolkodtató volt számomra ez a mérhetetlen ellenségesség, de aztán magamból kiindulva kicsit érthetővé is vált. Történt ugyanis, hogy 2016 december 15-én, óriási várakozásokkal ültem be én is a Rogue One című Star Wars filmre, mert rajongóként a három és feledik részben hatalmas lehetőségeket láttam: nagyon sok Darth Vader jelenetre, fénykardozásra, a régi, klasszikus epizódok pozitív hangulatú, energiával telt megidézésére és a megszokott SW erő-misztikum megjelenésére számítottam. Hatalmas csalódottsággal távoztam a moziból, mert igazi Csillagok háborúja film helyett egy komor, barátságtalan, negatív hangulatú, érzelmek nélküli háborús drámát kaptam (faarcú színészekkel), minimális mennyiségű Darth Vader jelenettel, zéró misztikummal és az utolsó percekben egy alig 3 percnyi fénykardozással (ami nem is volt párbaj). Ráadásul az összes szereplő meghalt a film végére, ami mondjuk a negyedik részhez való kapcsolódás miatt várható volt ugyan, de mégis bíztam abban, hogy Gareth Edwards kitalál majd valamit és vagy nem hal meg minden kulcsszereplő, vagy legalább a másodvonalbeli figurák megmenekülnek. De Edwards alapos munkát végzett: mindenkit megahalasztott (az a tuti alapon) Emlékszem akkor én is a filmet becsmérlők táborát gyarapítottam.

Aztán nem régiben megjelent Az utolsó Jedik és fordult a kocka: ezúttal én voltam az, akinek elnyerte tetszését a darab és mások kezdték el a „fikázást” teli erőből, minden fórumon. Nekem tetszett a film lendületessége, a karakterek sikeresebb megjelenítése, a lenyűgöző látványvilág, az űrcsaták kivitelezése, a sok fordulat a történetben és mindezekért túl tudtam lépni az általam is érzékelt kisebb hibákon, blődségeken. Közben a másik oldalról láttam a helyzetet – a filmet védő SW rajongó és nem a vele elégedetlen kommentelő oldaláról - és megértettem valamit: mindig az erős érzelmi kötődés vált ki belőlünk heves reakciókat, vagyis csak azzal kapcsolatban tudunk igazán szélsőségesen megnyilvánulni, ami fontos számunkra. Akik ma null 24 –ben szapulják a VIII. epizódot és csalódottságuknak adnak hangot, valószínűleg tényleg sokat (vagy többet) vártak annál, amit kaptak. Ők azok, akik egy totál különböző sztorit, hangulatot és látványt szerettek volna a mozivásznon nézni és nem értékelik azt, ami végül Az utolsó Jedikből lett. A rajongók azon része, mely szerette a Rogue One fekete, drámaian komor, realisztikus háborús világát, nem nagyon tudott mit kezdeni a VIII. rész csetlő - botló, színes, meseszerűségével.

Nagy kérdés: merre tart a Star Wars franchise, J.J. Abrams merre fordítja majd a IX. epizód stílusirányát? Az Edwards fémjelezte komorabb jelleg, vagy a meseszerűbb könnyedség lesz túlsúlyban. A válasz alighanem a Disney irodáiban dől majd el, ha megszületik a végső ítélet Az utolsó Jedik sikerességéről. Egyelőre az IMDb –n az első 160 ezer rajongó szavazat-átlaga 7,8 pontra értékelte, ami épp megegyezik a Rogue One népszerűségével. (De természetesen ez az elkövetkező hónapokban nagyon sokat változhat.)

***