A legtöbbünknek minden évben gondot okoz, hogy szabadságon eltöltött ünnepi időszak alatt, milyen filmeket nézzen családjával, párjával, gyerekeivel. Rendszerint olyasmit keresünk, ami a karácsonyt idézi, ünnepi hangulatba hoz bennünket és még vicces, vidám illetve stílusos is. Persze nagy a kínálat, ám igazán jó filmet nem könnyű találni. A "Filmek röviden" blog ebben szeretne most kicsit segíteni, egy kimondottan jópofa családi vígjáték ajánlásával, mely minden korosztály számára szórakoztató.

A "Túlélni a karácsonyt" (Surviving Christmas) annak a Mike Mitchellnek a rendezése, aki 1999 -ben a "Tök alsót" is készítette, nagyon sokunk számára kacagtató pillanatokat szerezve. Neve tehát valahol garancia a jó szórakozásra és ezúttal sem okoz csalódást. Mitchell 2004 -ben, egy sztárokat felvonultató, ünnepi komédiával lepte meg rajongóit (és a vígjáték-kedvelőket), mégpedig Ben Affleck, James Gandolfini, Christina Applegate és Catherine O'Hara főszereplésével. A filmben van szerelem, romantika, helyzetkomikum, vicc és poénkodás "rogyásig", miközben egy jó hangulatú, szerethető történetet nézhetünk.

A sztori szerint Drew Latham (Ben Affleck) egy fiatal, gazdag és sikeres nagyvárosi milliomos, akinek az égvilágon mindene meg van, csak egy valamije nincs: szerető családja. Ez a helyzet igazából nem zavarja túlságosan egészen addig, amíg egy karácsony alkalmával barátnője, Missy (Jennifer Morrison) szemére nem veti a képtelen szitut és nem bélyegzi család-ellenes, érzéketlen tuskónak. Úgy gondolja: Drew -nak van családja, csak épp a férfi elhanyagolja őket (még a karácsonyt sem akarja velük tölteni). Drew életében talán először néz szembe a magánnyal, mely ugyan csak a karácsony idejére "kopogtathat be" hozzá, azért nagyon szeretné elkerülni. Barátait azonban hiába hívja, hogy töltsék vele a szentestét, mindenki saját rokonságát választja inkább. Ekkor pszichológusa tanácsára elhatározza, hogy felkeresi gyermekkora helyszínét, azt a családi házat, ahol kiskölyökként élt. 

A terv kivitelezése azonban problémás lesz: a házban már egy másik család, a Valco família él, melynek tagjai a nagydarab, örökké morgó Tom, a családfő (James Gandolfini), az agyonhajszolt Christina, az anyuka (Chaterine O'Hara), felnőtt leányzójuk, a csodaszép Alicia (Christian Applegate) és az internetes szexoldalakat böngésző kamaszfiú, Brian (Josh Zuckerman). Miközben Drew a ház körül mászkál, a családfő betörőnek nézi és egy hólapáttal lecsapja. Később - miután a leütött milliomos magához tér - kiderül: a férfi itt nőtt fel és nosztalgiázni tért csupán vissza, gyermekkora helyszínére. Ekkor jön a "zseniális" ötlet: a vagyonos, ám "családtalan" férfi szabályos szerződésben bérli ki a Valco családot az ünnepek idejére, busásan megfizetve a famíliát a színjátékért. Az egyezség szerint Toméknak el kell játszaniuk, hogy Drew a családtagjuk, úgy kell kezelniük, mint közülük valót. 

A szitu képtelen helyzeteket produkál, de két következményt is hoz: egyrészt felszínre hozza Tom és Christina házasságának válságát, másrészt szerelmi szálat fon a milliomos és Alicia (vagyis Tom és Christian lánya)  közé. A bonyodalmak közepén pedig felbukkan Drew barátnője is (szüleivel együtt), hogy meglátogassák Drew -t, akiről úgy tudják: korábban rejtegetett valódi családjával tölti az ünnepeket. Innentől lesz igazán szövevényes és nevettető az egész furcsa história, hisz most már Missyék előtt is játszaniuk kell a szerető családot.

A "Túlélni a karácsonyt" egy könnyed, jópofa vígjáték, jól kitalált sztorival, vicces helyzetekkel és Ben Affleck, Christina Applegate, illetve az azóta már sajnos elhunyt James Gandolfini nagyszerű játékával. Affleck megmutatja, hogy elemében érzi magát a komédiákban is, Gandolfini pedig egyszerűen szenzációsan "hozza" a zsörtölődő, ám a pénzért mindent elviselő családfő alakját. A sok poén mögül egy fontos mondanivaló is "átjön": a család az egyetlen kötelék, ami számít életünkben, különösen karácsonykor. Ha még nem sikerült filmet választani az ünnepekre, akkor első ajánlatunk - melyet még több is követ majd a későbbiekben - a "Túlélni a karácsonyt".

A film adatlapja a MAFAB oldalán itt található!

***

2017.12.19.(17:20)

Spoilermentes elemzés

Aki látta a Star Wars űreposz eddig megjelent nyolc epizódját, az semmiképp sem tudja kihagyni a legújabb rész, Az utolsó Jedik megtekintését. A rajongókban óriási a várakozás és úgy tűnik az első visszajelzések meglehetősen szélsőséges végpontokon értékelik Rian Johnson alkotását. Érthető is ez a polémia, hiszen a VIII. epizód egyszerre merész, önálló stílusú, formabontó (hagyományos jegyeket is megőrző), sőt lenyűgöző és magával ragadó, miközben néhány jelenetében érthetetlen és bosszantó kis gagyiságokat is tartalmaz (meglepve ezzel a gyanútlan nézőt)

Ám a pozitívumok száma sokkal több és az egész epizód "végkicsengése" is messze a dicséret felé viszi el az értékelést (illetve végső egyenleg-megvonást). Hogy milyen pozitívumokra gondolok? Először is arra például, hogy Johnson nem követte egyik korábbi rendezői stílust sem, hanem egy teljesen új megközelítést csinált. Az utolsó Jedik nem az előzmény részek, vagy a klasszikus trilógia újra bootolása, hanem egy saját úton járó, önálló munka, külön stílusjegyekkel. Szintén pozitívum, hogy annyira impresszív a történetvezetés és a látvány-világ, hogy szinte alig tudjuk befogadni az ingereket. Láthatunk szemkápráztató űrcsatákat, fénykard párbajokat, vadászgép jeleneteket, felszíni ütközeteket és nagy tartalmi fordulatokat, váratlan karakterváltozásokat, miközben belső vívódások, erőről szóló elmélkedések teszik mélyebbé a történetet. Ezúttal - a VII. epizódhoz képest - sokkal jobb színészi teljesítményeket láthatunk: Daisy Ridley (Rey) és Adam Driver (Kylo Ren) valóban "játszanak" a filmvásznon (csupa nagybetűvel írva) hiszen valódi érzéseket generálnak bennünk. Számomra kiemelkedő Mark Hamill (Luke) és Oscar Isaac (Poe Dameron) jelenléte is, előbbitől néhány egészen zseniális megnyilvánulást is élvezhetünk, utóbbi pedig végre egy karizmatikus figurát ad az űreposznak, amire a fiatal Harrison Ford óta várunk. Sajnos Leia, a karakter fajsúlyosabbá válása dacára nem erős szereplő, Carrie Fisher árnyéka csak önmagának. (Fájó pont minden rajongó számára 2016 december 27-én bekövetkezett váratlan halála.) [R.I.P]

A cselekmény talán kicsit túl sok szálon fut egyszerre, ami miatt nem tudunk egyetlen nagy kalandba beleilleszkedni, hogy aztán körmünket lerágva érezzük a katarzist, de így is megközelíthetjük azt, mivel az egyes helyszínek külön-külön is élvezetes fordulatokat hoznak. A nagy rejtélyek többsége nem oldódik meg, de váratlanság akad bőven. A hagyományos jegyeket szerető, old school rajongók és klasszikus-rész kedvelők is boldogok lehetnek, mert kapnak fénykardozást, Jedi-misztikumot, Erő - érzékenységet, űrcsatákat és Ezer éves Sólymot elég nagy dózisokban (szinte az összes Star Wars jegy felvonultatásával).

A film hangulata végig pozitív, bizakodó, harcos és energiával teli (még a vesztes pillanatokban is), ami miatt a cselekmény magával ragadja a nézőt. Emellett Az utolsó Jedikben nagyon sok a humor, ami önmagában nem baj (hiszen a klasszikus részeknek is szerves részét képezi a számtalan poén), de a VIII. epizódban sok az oda nem illő, gagyi viccelődés. Ha már a gagyinál tartunk: sajnos több jelenet is gázos, de ezek szerencsére apró kis scene -k, melyeket bőven ellensúlyoznak a nagyívű fordulatok és izgalmak. Azért az említett 6-8 kis hiba, illetve félrecsúszás arra jól lesz majd, hogy a szőrszálhasogató, önjelölt analizátorok ízekre szedjék és poénos gúnyolódással húzzák le miattuk az egész filmet. Kár volt Johnsonnak támadási felületet hagynia, bár az is felmerül az emberben, hogy direkt csinálta, hogy ennyivel is több beszédtémát adjon a rajongók és "fikázók" számára. De VIII. epizód akkor is nagyon erős alkotás és a filmet nehezen fogják tudni az apró bakikkal sárba rántani (bár lesz rá törekvés).

Összességében nem tudunk mást kiemelni: Az utolsó Jedik egy kimondottan élvezetes, magával ragadó, igazi Csillagok háborúja alkotás, nüansznyi hibákkal, ellenben sok érzelemmel, szenvedéllyel és bámulatos látványvilággal. Messze jobb, mint a Zsivány egyes és az Ébredő erő, és felülmúlja az előzmény trilógiát is. Nálunk csak a Birodalom visszavág és az Új remény előzi meg. Kihagyhatatlan, valódi moziélmény. (IMDb - The Last Jedi)

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

Megosztó és nagyon vegyes fogadtatású volt idén júliusban, Christopher Nolan történelmi drámája, a Dunkirk. A film a második világháború egyik fontos katonai eseményét, a Dynamo hadműveletet mutatja be, ami a Franciaország elözönlésére érkező német hadseregtől vereséget szenvedett és parton bekerített angol-francia katonák kimenekítését valósította meg.

A történelmi környezet egyértelmű: a Dunkirk (Dunquerce) városa mellett kialakult tengerparti katlan területén 400 ezer kiszolgáltatott (tüzérség és harckocsik nélkül maradt) szövetséges katona várja az elkerülhetetlennek tűnő halált. Ám ekkor két váratlan fordulat történik: egyrészt Hitler (ismeretlen okból) megállítja a német páncélosok előretörését, másrészt Anglia megindítja a csapdába esett katonák kimentését (a Dynamo hadműveletet)  Az Egyesült Királyságból katonai és polgári hajók százai indulnak a parton nyomorgók megsegítésére. A cél: 400 ezer angol-francia katona átmenekítése a 43 km széles La Manche csatorna túlsó partjára, Angliába. A feladatot megoldják: a katonák 90% -át megmentik.

Nolan a fenti eseménysort dolgozza fel, egyedi rendezéssel. Ami jó a filmben, az a több helyen monumentális látvány és a nagy számú statiszta ügyes mozgatása. Jó a kezdés is: néhány brit katona menekülése a német golyók elől, egyenesen a parton tartózkodó többi csapdába esett közé. A főszereplő, Fionn Witehead meggyőzően játssza a menekülést kereső, találékony angol kiskatonát. Ám a hatásos "nyitás" után jönnek a problémák: rengeteg a hiba, a csúsztatás és a hiteltelenség. Az egyik ilyen például az, hogy a duinkirki partok felett kibontakozó angol - német légi-háborút alig néhány géppel "csinálja meg" Nolan, ami nevetségessé teszi az egészet azok szemében, akik annak idején odafigyeltek töriórákon. Hasonló a probléma azzal a jelenettel is, ami egyébként a film érzelmi csúcspontja lehetett volna (ha el nem rontja Nolan), nevezetesen amikor fél Anglia indul el hajókon, hogy kimentsék "fiaikat" a németek karjaiból. Erre a rendező elegendőnek érzett 10 sétahajót "bevetni", teljes hiteltelenségbe fullasztva a scene -t.

Iszonyúan idegesítő (nálam fejfájást előidéző) az egész film alatt végig hallható effektek állandósága is, melyet néha őrületes hangerővel nyomatnak a fülünkbe (moziban halálos), máskor elhalkítanak, de mindig hallhatóvá tesznek. (Nincs szünet, nincs menekvés örökké hallható.) Ennek oka feltehetően az, hogy a rendező fenn akarja tartani a feszültséget bennünk, hogy átérezzük a német bombázók okozta riadalmat és halálfélelmet a parton. De felesleges, mert a folyamatos háttérzúgás nélkül is ijesztő a látvány, az effektek sora pedig inkább mesterkélt, idegesítő, olcsó és bosszantó egyszerre. Furcsa és érthetetlen a statiszták kérdése is. Részint örökké néma csöndben burkolóznak (néha kiállt csak fel valaki), részint soknak tűnnek ugyan, de messze nincsenek annyian, hogy hihető legyen a 400 ezres szám (amennyien valójában ott voltak akkoriban azon a bizonyos partszakaszon).

Végül komoly probléma a filmmel a karakterek mellőzése (senkiről nem tudunk semmit, mert egyetlen szereplő sincs bemutatva vagy "felépítve" számunkra) és ez érzelemmentessé, sterillé, sőt kicsit szürreálissá teszi az egész cselekményt. A nagy színészi teljesítmények az említett okból szintén hiányoznak a filmből, mondhatni: az egyébként jó színész Kenneth Branagh illetve Tom Hardy feleslegesen kerültek a stáblistára.

Összességében a Dunkirk egy látványosnak és hitelesnek tűnő háborús dráma, mely érezhetően meghökkenteni és lenyűgözni akarja nézőit, - főleg a sokkoló jelenetekre és hangeffektekre építve - ám az egyediséget, érzelmeket és sztorit kifelejtve a "képletből". Értékelésünk közepes, 6/10.

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

Hogyan lehet a 90 -es évek filmjeiről röviden írni? (elvégre a rövidség és tömörség blogunk egyik mottója.) Nem könnyű, hiszen jó filmekben hihetetlenül gazdag 10 esztendőről van szó, ráadásul a magam részéről ezt az időszakot tekintem a filmkészítés eddigi legmagasabb szintjének. Ekkoriban még próbáltak igaz karaktereket teremteni, odafigyelve rendezni és valódi tartalmakat, üzeneteket átadni. Kiváló tehetségek, nagyszerű rendezői korszakok és Oscar esők ideje volt ez (ifjúságom ideje) és nem mellesleg a legjobb filmek megszületésének kora. 

Ha a legjobb 90-es évekbeli filmeket keressük, ésszerű a kört előbb leszűkíteni, mondjuk egy 35 -ös listára. Nálam ebbe a következők kerültek: A nagy Lebowski (1998), Elemi ösztön (1992), Az angol beteg (1996), Mission Impossible (1996), Sötét zsaruk (1990), Féktelenül (1994), Függetlenség napja (1996), Armageddon (1998), Ghost (1990), Forrest Gump (1994), Két tűz között (1994), Titanic (1997), Az utolsó mohikán (1992), Az emlékmás (1990), Ryan közlegény megmentése (1998), Schindler listája (1993), Jurassic park (1993), Mátrix (1999), Szigorúan bizalmas (1997), Good Will Hunting (1997), Leon a profi (1994), Amerikai szépség (1999), Micsoda nő (1990), Amerikai história X (1998), Terminátor 2 (1991), Egy becsületbeli ügy (1992), Szerelmes Shakespeare (1998), Francia csók (1995), Farkasokkal táncoló (1990), Hetedik (1995), Ponyvaregény (1994), Harcosok klubja (1999), A bárányok hallgatnak (1991), Remény rabjai (1994), Rettenthetetlen (1995). 

Ha a fenti leszűkített "kínálatot" vizsgáljuk találunk benne szinte minden műfajból filmeket és egyébként 10 db Oscar díjjal jutalmazott alkotást is: Titanic (11 Oscar), Az angol beteg (9 Oscar), Szerelmes Shakespeare (7 Oscar), Schindler listája (7 Oscar), Farkasokkal táncoló (7 Oscar),  Forrest Gump (6 Oscar), Ryan közlegény (5 Oscar), A rettenthetetlen (5 Oscar), Amerikai szépség (5 Oscar), A bárányok hallgatnak (5 Oscar). Ám tegyük hozzá: az Oscar-díj nem minden. Számtalan esetben ítélték méltatlan filmeknek az arany szobrocskát és nagyon sok esetben nem a valódi érték számított a díjazáskor. Ugyanakkor az is tény, hogy igenis számít a szórakoztató-érték, a különböző műfajok által adott sokszínűség. Így végül arra jutottam (két szerkesztő társammal együtt), hogy a mi végső 10 -es listánkba több műfajt is elhelyezünk. Az eredmény ez lett:

• 10.) --- Az utolsó mohikán (1992) - Szórakoztató történelmi kalandfilm Michael Manntól
• 9.) ---- Terminátor 2 (1991) - Óriási alapötlet, hatásos kivitelezés, látványos akciófilm
• 8.) --- Mátrix (1999) - Egy egész korosztályra hatást gyakorló alapötlet és gondolat okán.
• 7.) --- Leon a profi (1994) - Egy fantasztikus és egyedi akciófilm Luc Bessontól.
• 6.) --- Titanic (1997) - A filmtörténet máig legtöbb Oscrat nyert alkotása.
• 5.) --- Good Will Hunting (1997) - Megható dráma egy érdekes történetben.
• 4.) --- Ponyvaregény (1994) - Nem lehet elégszer látni, vagy megunni.
• 3.) --- Schindler listája (1993) - A holokauszt máig legszemléletesebb megjelenítése.
• 2.) --- Forrest Gump (1994) - Robert Zemeckis és Tom Hanks elképesztő szatírája
• 1.) --- A remény rabjai (1994) - Több filmes szakértő, illetve szaklap szerint a legjobb film

A 90-es évek filmjeit - akár 10-es listánk tagjait, akár a fentebb említett 35 -ös keretben szereplő alkotásokat nézzük - áthatja valamiféle közös vonás, melyet igazából csak azok éreznek, akik annak idején 20-as, 30-as vagy akárhány éves korszakaiban először látták ezeket. Nehéz megfogalmazni, de benne van 90 -es évek filmjeinek a tempójában, karaktereiben, stílusában és abban, ahogyan komolyabban vették önmagukat mint manapság a filmek. Mindig jó újranézni valamennyit, akár nosztalgiázás miatt, akár az előbb említettek újra átéléséért.   

***

Minden tele van manapság a Star Wars témával és vélhetően a december egésze ennek jegyében telik majd el, lévén, hogy szerdától a magyar mozik műsorára kerül Az utolsó Jedik című várva várt VIII. rész. Világszerte milliók égnek Csillagok háborúja lázban, miközben együtt fantáziálnak, vitatkoznak, klubokat, csoportokat alakítanak az oktalógia témáinak, jellemzőinek és hőseinek áldozva idejük nagy részét. Mára kétségtelenül kialakult az úgynevezett "Star Wars jelenség" mellyel szemben értetlenül állnak a pszichológusok, filmesztéták és szociológusok. Miért tud ez a saga ekkora tömegeket aktivizálni, milliók rajongását kiváltani? A válasz valójában egyszerű: ez az űreposz képes arra, hogy visszahozza gyermeki énünket, miközben mégis realitást, közös álmot és személyesnek megélhető élményeket ajándékoz számunkra. Hogy erre miért nem képes a többi film? Azért, mert a többi filmes alkotásnál mindig hiányzik valamelyik összetevő. A Star Wars valójában egy álomvilág, mely olyan látványt mutat, mely elvarázsolja és lenyűgözi az embereket. 

De mi a helyzet az egyes részek népszerűségével? A legtöbb nagy filmes oldal (pl. IMDb, Metacritic, Rotten Tomatoes) rangsorolásában legelöl a régi, klasszikus epizódok állnak (pl. Birodalom visszavág) és a később készült részek jóval gyengébb értékeléseket kapnak. Ami a legújabb fejezetet illet: a legelső euforikus visszajelzéseket követően - úgy egy hét elteltével - leülepedik majd a közhangulat és megjelennek az első kritikusabb hangvételű, józanabb vélemények is (mégpedig konkrétumokkal), melyek révén körvonalazódik majd, hogy a rajongók mégis hová helyezik az új részt az eddig elkészült epizódok sorában. Ez véleményünk szerint 5 szemponton (összetevőn) múlik majd. Ezeket - egyetértve a Star Wars filmek blog értékelő-rendszerével, de azt kiegészítve - a következőkben látjuk:

1. Legjobb jelenet(ek) hatása
2. Star Wars stílusjegyek megléte vagy hiánya
3. Történetfűzés, rendezés, hangulat
4. Látványvilág 
5. Karakterek felépítése, színészek játéka

Ha mindegyik szempont 2 pontot ér, akkor egy aránylag korrekt 10 -es skálát kapunk. Ezen a skálán értékelve Az utolsó Jedik -et, objettívvé tehető a végső vélemény, ami aztán rögtön el is helyezi a VIII. epizódot az eddigi részek közt. Nyilván még így is megmarad az egész szubjektivitása, hiszen például a rendezés - hangulat kérdésében mindenki máshogy értékel: egyeseknek a Zsivány egyes komorsága a vonzó, míg mások számára a Baljós árnyak infantilizmusa az ideális. Ha Az utolsó Jedik a felsorolt 5 tényező mindegyikében megnyeri a rajongókat, akkor megközelítheti a Birodalom visszavág szinte kultikus népszerűségét is. 

De visszatérve az eredeti gondolatra: a Star Wars jelenség egy sajátos üzenetet hordoz számunkra: gyereknek lenni és álmodozni jó még egy képzelt, meseszerű világ keretei között is. 

 ***

Érdekes kategóriát jelentenek a filmvilágon belül a második világháborús alkotások, melyek hihetetlen sokszínűséggel mutatják be az 1939 és 1945 közti időszak történéseit, csatáit és különlegességeit. Ebbe a bizonyos sokszínűségbe beletartozik, hogy egyes filmek inkább vidám megközelítésben, mások a nyomor realisztikus ábrázolásával, ismét mások pedig akciók sokaságával, csatajelenetek kidolgozásával jelenítik meg a háború sokrétű valóságát. Ha a második világháborús filmeket csoportokra bontjuk, akkor első kategóriába az amerikai sikerfilmeket sorolhatjuk, második kategóriába a német, orosz és egyéb, NEM amerikai alkotások kerülnek és egy külön csoportot képeznek a kifejezetten vidám, vicces jeleneteket bemutató filmek (bármely országból). Listánk megalkotásánál figyelembe vettük ezt a sajátos hármas felosztást és az első 5 legjobb közé mindhárom kategóriából választottunk. Egy amerikai vígjáték, három német film és egy amerikai sikerprodukció lett a végeredmény. /Tízes listán a mafabon olvasható./

Mielőtt rátérnénk a listára, pár szó a kimaradottakról. A nem amerikai filmek közt kiemelkedő a "Jöjj és lásd" című 1985 -ös szovjet dráma (rendező: Elem Klimov), nem került a legjobb 5 közé, de sokra értékeljük. Az amerikai sikerfilmek közül kihagytuk az Ellenség a kapuknál -t (2001), a Ryan közlegény megmentését (1998) A halál 50 óráját (1965) és a Dunkirk -et (2017), a vígjátéki megközelítésű filmek közül pedig a Becstelen Brigatntyk -at (2009). Nem került be az első 5 -be a szerintünk inkább kémfilmek közé sorolható Kémek a sasfészekben (1968) és a holokauszt-filmnek számító Schindler listája (1993) illetve A zongorista (2002) sem. Mindezeket csak azért említjük, hogy érzékeltessük: nem feledkeztünk meg róluk (és becsüljük is ezeket a háborús alkotásokat), csupán ezúttal az első 5 közé találtunk valamivel jobbakat is. Most pedig nézzük, röviden, tömören, ahogyan blogunk mottója is szól:

5. A piszkos tizenkettő (The Dirty Dozen) Robert Aldrich 1967 -es rendezése megunhatatlan klasszikus a műfajban, olyan kiváló színészekkel, mint Charles Bronson, Donald Sutherland, Telly Savalas és Lee Marvin. Jó a sztori - E.M. Nathanson világhírű regényére épül - és remek a kivitelezés is. Izgalmas, érdeklődést fenntartó, látványos. A 12 halálra vagy hosszú börtönbüntetésre ítélt bűnöző bevetése a háborús francia hátországban, egyedi történet. Végignézhetjük, hogy a parancsnok, John Reisman (Lee Marvin) hogyan képes magának tekintélyt kivívni a legkomolyabb bűnözők közt, majd sikeres csatába vinni őket, csapatként.

4. A tengeralattjáró (Das Boot). A német (akkoriban NSZK) fimet 1981 -ben készítette Wolfgang Petersen, Amerikában élő német rendező, Jürgen Prochnow, Herbert Grönemeyer és Klaus Wennemann főszereplésével. Döbbenetes élethűséggel és feszültség-keltéssel mutatja be egy II. világháborús német tengeralattjáró hányattatott sorsát, legénységének érzéseit, félelmeit illetve harcait az ellenséggel. Szinte mi is ott vagyunk a katonák közt, mikor felülről érkeznek a mélyvízi bombák.

3. Kelly hősei (Kelly's Heroes) A második világháborút vidám oldalról megközelítő filmek legjobbja kétségtelenül a Kelly hősei. Brian G. Hutton 1970 -es rendezése rengeteg téren érdemel méltatást: jók a szövegek, remek a zene, szuper a látvány, tetszetős és izgalmas minden csatajelenet. De a leginkább a színészek és az elhangzó dumák teszik egyedivé ezt a filmet: Clint Eastwood -dal és Donald Sutherland -del az élen. Bepillanthatunk egy amerikai katonai egység legvagányabb katonáinak életébe és magánakciójába a francia front közelében. 

2. Sztálingrád (Stalingrad) Joseph Vilsmaier 1993 -as német háborús drámája, realizmus és valósághűség terén számtalan amerikai szuperprodukciót is "lepipál". A sztálingrádi csata 50. évfordulójára készült film átélhető módon tárja elénk az 1942 végén és 1943 elején Oroszországban harcoló német katonák kínlódásait, félelmeit és harcait. A temérdek, győzteseket idealizáló alkotás közt szokatlan módon, ezúttal a vesztes németek oldaláról láthatjuk a háborút.

1. A bukás - Hitler utolsó napjai (Der Untergang). És végül a listánk elején még egy német film: a Hitler utolsó 10 napját feldolgozó Bukás. Oliver Hirschbiegel és a Führer alakító Bruno Granz egyszerűen zseniális munkát végeztek: A bukás egészen egyedi lett a maga nemében. Az unalomig ismert Hitler-ábrázolások helyett ugyanis ezúttal egy sokkal árnyaltabb, színesebb, sokoldalúbb megközelítést kapunk, megdöbbentően precíz kutatómunka segítségével. A produkció elején és végén megszólaló Traudl Junge, Hitler titkárnőjeként szolgáltatta az infókat, Rochus Misch német katona mellett, aki a végnapokban a Führer-bunkerben tartózkodott. 

***

Joon-ho Bong, Dél-koreai rendező 2013 -ban egy merőben formabontó és pörgős akciófilmmel lepte meg a műfaj rajongóit, mely a Snowpiercer címet kapta. (Nálunk Túlélők viadalaként került a mozikba.) A főszerepet Amerika kapitány Chris Evans játsza, aki szenzációsan hozza a központi karaktert. Ám a Snowpiercer igazi különlegességét inkább a szokatlan sztori és a zseniális forgatókönyv adja, mely sokkal mélyebb tartalmat ad az egészhez, mint első pillantásra tűnik. Alig vesszük észre, de a sok kemény jelenet és akció közben egy disztópikus világképet és egy elgondolkodtató társadalomkritikát is kapunk. A film után pedig a sztori megmarad fejünkben és elrágódunk rajta még egy jó darabig. Mindez messze túlmutat egy szokványos akciófilm keretein. Ettől olyan jó a  Túlélők viadala, és ezért írunk róla most mi is (némi spoilerrel).

A sztori helyszíne egy speciális vonat, mely évek, évtizedek óta száguld már a Földön körbe-körbe adott pályán. Utasai egy hihetetlen és globális katasztrófa utolsó túlélői, akik megmaradtak a bolygó hirtelen lehűlése és lakhatatlanná válása után. Aki még él a Földön, az tehát ezen a különleges vonaton éli mindennapjait. A nem szokványos vonat (mely egyébként szélesebb, erősebb és egyedibb, mint napjaink vonatai) soha nem áll meg, speciális energiahordozók működtetik, viszont utasainak folyamatosan élelmet, vizet, meleget és minden létező életfeltételt biztosítani tud. Ugyanakkor ezeket nem mindenkinek azonos mértékben adja. A vonat első vagonjaiban tartózkodók luxusban élhetnek, igazi ételeken, tisztaságban és kényelemben utazva, míg a hátsó vagonok utasai nyomorognak, protein rudakat esznek, koszban és mocsokban tengődnek. Hátulról nem lehet előre jönni, mert katonák tartják fenn a status quo -t, fegyverrel kényszerítik a nyomorgókat, helyzetük eltűrésére. Aki lázadozik, azt megverik, vagy kivégzik. 

A főhős, a 34 éves, jó erőben lévő és mindenki által kedvelt (sőt tisztelt) Curtis (Chris Evans) lázadást szervez: embereivel jól szervezett módon kitör a hátsó vagonokból és a vonat nyomorgóinak élére állva, fokról - fokra haladva megkezdi a vonat elfoglalását. Közben nem tudja mi vár rá ha a vonat legelső vagonjához és mozdonyához jut, ahol a vonat ura és parancsolója, Wilford (Ed Harris) tartja kezében a teljhatalmat. A harc végigkíséri a felkelők "útját", látványos verekedések, tűzharcok, kőkemény akciók bemutatásával. Az egyik jelenetben, amikor a soron következő vagon ajtaja mögött baltákkal felfegyverzett, álarcos-maszkos, bőrkabátos killerek várják a lázadókat, igazi vérfürdőt nézhetünk végig. (Bizonytalan vagyok abban, hogy a látvány Robert Rodrigez, vagy inkább Quentin Tarantino vérfürdőire emlékeztet inkább.)

A történet azért gondolkodtató el és azért kelt bennünk kényelmetlen érzéseket, mert a vonat egyértelműen egy jövőbeni eltorzult társadalmat szimbolizál, melyben a lakosság kasztokra tagolódik és az előrejutás vagy felemelkedés lehetetlenné válik. Aki a vonat végébe, vagyis a társadalom alsóbb rétegeibe születik, az ott is éli le az életét, miközben a szerelvény elején élők (vagyis a legfelsőbb rétegek utasai/lakói) diktatórikus módszerekkel uralkodnak rajta. A filmet nézve átérezzük ennek a szürreális világnak a nyomasztó hatásait - jövőbeni realitását - de közben teljes átéléssel szurkolunk az igazságtalanságok ellen fellázadó hősnek is. Átfut rajtunk a felismerés: talán egyszer valóban egy ilyen világban kell majd élnünk (vagy gyermekeinknek) amit egyszerűen nem hagyhatunk.

A Snowpiercer egy izgalmas, látványos, szokatlan és elgondolkodtató akciófilm, mely beleeszi magát agytekervényeinkbe. Egyszerre disztópikus történet, mozgalmas akciófilm, komor dráma és elmélkedésre ösztönző társadalomkritika. Az IMDb -n az eddig voksoló 210 ezer szavazó 7,0 pontra értékelte a filmet (ami egyértelműen jó minősítésnek számít) ám nálunk a 8 pontot is megkapja, mert sztorija sokkal többet ér egy szimpla tucat-akciófilmnél.

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

Morten Tyldom 2014 -es életrajzi drámája, mely igaz története alapul és a The Imitation Game címen lett világhírű film, több szempontból is különleges alkotás. Először is a második világháborús események hátterét egy soha nem látott szemszögből ábrázolja: a névtelenül és titokban dolgozó kódfejtők méltatlanul elfeledett, ám hihetetlenül fontos küzdelme szemszögéből. Ezek a férfiak és nők a német Enigma kódológép működésének megfejtésével meghatározó módon segítették a háború nagy csatáinak és hadműveleteinek sikerét (Sztálingrád, Normandia, Ardennek) miközben rengeteget tettek emberek millióinak megmentéséért és a háború évekkel való lerövidítéséért. Ennek dacára a történelem nem őrizte meg nevüket, alakjukat emléküket és óriási eredményeiket, sőt egyikük esetében megbocsáthatatlan módon még a tragikusan korai halál eljövetelét is hagyta megtörténni. 

A film különleges a történetfűzés miatt is és a főszereplő, Benedict Cumberbatch emlékezetes alakítása okán. A központi figurát, Alan Turing matematikust megjelenítő Cumberbatch elképesztő hitelességgel mutatja meg a figura sokrétűségét: a benne rejlő kétségeket, vívódásokat és érzelmeket. A homoszexualitása miatt állandó félelemben élő férfi (aki szexuális orientációja miatt ebben a korszakban még büntethető deviánsnak számít) matematikai zseni, a világ legjobb kódfejtője, ugyanakkor emberi kapcsolatait illetően nem egy közkedvelt ember. Az MI6 titkos bázisán tevékenykedő kódfejtő társai csak nagyon nehezen fogadják be, ám idővel felismerik benne a kivételes tehetséget és hihetetlen segítőkészséget. Turing sajátos kapcsolata Joan Clarke (Keira Knightley) kódfejtő kisasszonnyal a film egyik színfoltja. Barátságuk két intelligens ember furcsa viszonya, melynek során egy szorongásokkal küzdő férfi és egy nőként nehezen érvényesülő hölgy egymásban találja meg a problémáik leküzdéséhez szükséges támaszt. Az a jelenet, melyben Joan Clarke úgy lép be az MI6 irodájába, mint az újságban elhelyezett rejtvény egyetlen női megfejtője, a film egyik legjobb scene -je. Benne van a korszak nőket lebecsülő hozzáállása is, hiszen a kémelhárítás tisztjei hitetlenkedve fogadják a férfiakat lepipáló hölgy ügyességét. 

A Kódjátszma több zseniális fordulatot is bemutat, melyekben a kémvilág rejtélyekkel teli mozgalmassága élvezhető. Bár kevés akciót láthatunk - talán csak Turing elleni állandó letartóztatási kísérleteket kivéve - mégis mozgalmas a film. Nyomon követhetjük, amint Turing rájön az Enigma feltörésének módjára és közös sikerük beteljesedésére. Ugyanakkor a befejezés sokkoló: láthatjuk, hogy miként lesz fontosabb a társadalom számára egy különleges ember homoszexualitása annál az érdemnél, amit az emberiségért tett. 

A filmet ajánljuk az elgondolkodást szerető filmrajongóknak, a kémvilág kedvelőinek és a világháborús korszak speciális megjelenítését szerető mozinézőknek. 

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

A világ és benne Magyarország is Star Wars lázban ég, hiszen csak napok vannak hátra a legújabb epizód, a VIII. rész, vagyis Az utolsó Jedik premier-bemutatójáig. Ilyen közel a folytatáshoz, sokan tekintenek vissza az előzmény-fejezetre, hogy újra megnézve, megint átéljék történetét és egyúttal újra is értékeljék. Ilyesmire vállalkozunk most mi is.

Nos, Az ébredő Erő (The Force Awakens) meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült 2015 decemberében: a rajongók egy része dicsérte, ám nagyon sokan vádolták J.J. Abrams -t másolással. A Star Wars fanoknak ez a  meglehetősen széles rétege úgy vélte (és úgy véli ma is), hogy Abrams korábbi részekből rakta össze filmjét, egy fajta sajátos "biztonsági játékot" játszva, kockázatvállalás nélkül, egyszerű "koppincsolást" végezve. 

Ha alaposabb végiggondoljuk, van ebben valami, még akkor is, ha mi is azok közé tartozunk, akik alapvetően egy jó és élvezetes filmnek tarják Az ébredő erőt. De el kell ismerni: Rey a Jakku sivatagbolygón, meglehetősen hasonló helyzetben van a történet elején, mint az Egy új reményben Luke, a szintén sivatagos Tatooine -on. De ott van még a Halálcsillag - Starkiller párhuzam is, illetve a tény, hogy a VII. epizódban is a birodalmi fő fegyver tervrajzait hajkurásszák. Mindezeken túl a klasszikus részeket idézik a karakterek, figurák, fordulatok és a történet-vezetés is. Ugyanakkor kérdés: olyan nagy baj ez? Sokak szerint igen, mások szerint egyáltalán nem baj, hiszen így végre az eredeti trilógia hangulatát kapjuk. Ami a világ rajongóinak véleményét illeti: az IMDb -n közel 700 ezer szavazó 8,1 pontos voks-átlaga azt üzeni, hogy a SW fanok túlnyomó része igenis szerette (szereti) Az ébredő erőt. 

Különleges megvilágításba került a Force Awakens a Zsivány egyes 2016 -os megjelenésével, amikor megkezdődött a két epizód összehasonlítása és versengése. Mindez annak dacára, hogy az egyik kánon-rész, a másik pedig spin-off fejezet és teljesen más jellegű a két mű rendezése is. Míg Az ébredő Erő a hagyományos SW megközelítést követi, addig a Zsivány formabontó és inkább egy háborús drámára hasonlít, mint Csillagok háborúja mozira. A versengés Magyarországon a Zsivány fölényét mutatja (legalábbis a különböző rajongói oldalakon), ám a világ többi részén és az IMDb -n Az ébredő erő áll jobban. (A Zsivány jelenleg 7,8 ponton áll.) Mindenesetre nehéz a két film összehasonlítása: aki a drámát szereti és kevéssé fontosak számára a SW jegyek, annak a Rogue One egy élvezetes alkotás lehet, viszont, aki ragaszkodik a Star Wars eredeti, meseszerű jellegéhez, pozitív hangulatához, néhol humoros gegjeihez, annak Az ébredő erő az igazi. 

De miért is jó a Force Awakens? Miért szeretjük mi is jobban a Zsiványnál? Mert lendületes, alapvetően vidám, szórakoztató, izgalmas és a Star Wars világát megidéző film (másolás ide vagy oda). Amellett Daisy Ridley fantasztikusan alakítja Rey figuráját, játéka élvezetes és ezer arcát mutatja meg. Ugyancsak szimpatikus a fekete srác, Finn (John Boyega), aki egyszerre tud vidám és karizmatikus lenni, még olyan nagy formátumú figurák mellett is, mint Harrison Ford. Bár Kylo Ren szerepében Adam Driver elsőre kicsit meghökkentő választásnak tűnik - és szó ami szó, inkább néz ki egy durcás emós egyetemistának, mint az Erő rettentő nagyurának - a filmben bizonyítja tehetségét (ami színészi előéletét megnézve egyáltalán nem meglepetés) és végül is hatásos a játéka. Oscar Isaac is jó választás a vagány űrpilóta szerepére (mint az új trilógia Han Soloja), kár, hogy keveset szerepel a filmben. Mindezeken túl a Force Awakens tele van zseniális jelenetekkel: ilyen például Rey és Finn menekülése az Ezeréves Sólyommal a Jakkuról (iszonyú látványos hajsza a hajóroncsok közt), vagy Poe megszöktetése a birodalmiak fogságából, illetve Rey-Finn-Han vicces párbeszédei. Ugyan előfordulnak gagyiságok is, mint a rathtarok megjelenítése és felesleges dráma (mint szegény Solo meghalasztása), összességében Az ébredő Erő egy rendkívül élvezetes és látványos, vérbeli Star Wars mozi.

Hamarosan megnézhetjük Az ébredő erő folytatását, ezúttal Rian Johnson rendezésében. Az előjelek (trailerek, hírek) tükrében egy nagyon élvezetes és látványos filmre számíthatunk. Úgy legyen.

Ha érdekesnek találtad, várunk a Facebook oldalunkon is!

A film adatlapja a Magyar Film Adatbázisban itt található

***

A "Filmek röviden" filmmániások blogja, kifejezetten olyanoknak, akik szeretnek rövid, frappáns véleményeket és gyors-elemzéseket olvasni különböző műfajú, régi és új filmekről. Igyekszünk élvezetesen és színesen írni, de természetesen minden posztunk szubjektív. A terjedelem minden esetben maximum fél - másfél oldal csupán, mert úgy gondoljuk a lényeget (például véleményünket és szempontjainkat) ennyiből is meg lehet ismerni. Szeretnénk, ha az összes írásunknál sikerülne a filmek legfontosabb jellemzőit megragadni, mert kihívásnak tekintjük a lényeglátást. Reméljük a blog elnyeri majd tetszéseteket! Szerkesztők: Jerico, Filmelemző, Harper., Roger Ebert.

Email címünk: filmekroviden@gmail.com

Ami a fórumszabályokat illeti, csak három van nálunk:

1. ne személyeskedj a posztok szerzőivel szemben
2. ne becsméreld a posztokat konstruktív kritizálás helyett
3. ne trágárkodj hozzászólásaidban

Egyszerű kérések. Ha viszont mégis megteszed a fentiek valamelyikét, vagy csak trollkodni jössz, sajnos kitiltunk innen. Ez van. De természetesen a célunk, egy pörgős, látogatott, szerethető blog készítése, üzemeltetése és írása, ahol szívesen időznek az olvasók és barátaiknak is ajánlják Legyen így! Segíts benne!

***